Blogbazár
Rékasi Zsigmond: rendőr kontra bicikli
A karantén feloldtával is tetőfokára hágnak az indulatok, és az internethasználat. Anonimitása és érinthetetlensége mindenkiből klaviatúra-huszárt kovácsol – kezdte bejegyzését Rékasi Zsigmond közösségi oldalán.
Mindenki tudja a tutit – a legtutibb tutit
Én nem fogom megmondani kinek volt igaza, és kinek nem, hisz nem voltam ott; nem ismerhetem az egész történetet. Egy dolgot viszont biztosan tudok. Senkit sem a szakmája, hivatása tesz jó, vagy rossz emberré.
Ha valaki, akkor én sokszor találtam magam szembe, esetenként vállt vállnak vetve egy-egy rohamrendőr sorfallal, vagy közrendőrrel.
Pont ezért vagyok benne biztos, hogy a “céges” hibákért nem hibáztathatom őket. Sokszor lett volna ürügyük lefogni, földreteperni, ha azt kívánják – mégsem tették.
Azért nem, mert én mindig tisztelettudóan beszéltem velük, nem álltam ellen az intézkedésnek.
Ezért mehettem bilincs nélkül a fogdára is, “baráti hangulatban”, mert tudták, hogy nem fogok semmivel sem próbálkozni, nem csinálok sunyi felvételeket sem. Pont olyan tisztán kezelem a helyzetet, ahogy szeretném, hogy ők is bánjanak velem.
Van rossz rendőr? Hogy ne volna!
Ahogy van rossz pék, rossz vízvezetékszerelő, és rossz terapeuta is. Pusztán azért, mert akad köztük rossz, még nem lesznek mind azok.
Minden rossz rendőr rendőr, de nem minden rendőr rossz.
Nem tudhatjuk, hogy helyesen cselekednek-e egy esetnél, ha nem ismerünk minden részletet… talán még akkor sem, ha mindent tudnánk. Ne felejtsük el viszont azt, hogy egy egyszerű civil embernél rájuk nagyobb teher nehezedik, hiszen mind a lakosságnak, mind a feletteseiknek el kell számolniuk *minden* cselekedetükkel. Emelett éles lőfegyverrel, és tömérdek betartandó törvénnyel vannak felszerelve – ami csak tovább súlyozza a roskadó terhüket.
Igen, ők erre vállalkoztak. A legtöbbjük tudta és tudja mivel jár ez a hivatás – ettől azonban nem lesz könnyebb.
Háttér….
Az Index egyik olvasója vette videóra, ahogy Budapesten, a Bartók Béla úton a rendőrök megbilincseltek egy biciklis nőt, aki az intézkedés közben segítségért kiabált.
A rendőrség a portálnak elmondta, mi történt előtte
Tájékoztatásuk szerint 2020. május 16-án 11 óra 35 perckor a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei intézkedtek egy kerékpáros nővel szemben, mert a kerékpáros áthajtott a piros jelzésen a XI. kerületben, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésénél.
A nő nem állt meg a rendőri felszólításra, és tovább akart hajtani. Nem volt hajlandó igazolni magát, majd valótlan adatokat diktált be. Elmondásuk szerint a nő az intézkedésnek többször ellenállt, kiabált, és az egyik intézkedő járőrt megrúgta. A rendőrök az erőszakosan fellépő nővel szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak. Az intézkedés alá vont nő a valódi személyazonosságát csak a rendőrautóban közölte. Az intézkedés során a nőnek személyi sérülése nem keletkezett.
A rendőrök a nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra előállították és tájékoztatták az illetékes ügyészséget, továbbá feljelentést tettek ellene a tilos jelzésen való áthaladás szabályszegése miatt.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat