Kerítésen innen
Rólunk írták: a német államfő kihagyta a reptéri vörös szőnyeget elkerülve ezzel az Orbánnal való találkozást
Hazai használatra így szólt a hír: a magyar és a német államfő a 35 évvel ezelőtti Páneurópai Piknik emlékére találkozott. Sulyok Tamás Sopronban a magyar szuverenitásról, Frank-Walter Steinmeier Európa egységéről beszélt. A közös érdekek, gazdasági, kulturális kapcsolatok mellett hazánk felelőssége is téma volt, főleg, ami az orosz-ukrán háborút illeti.
Külföldi lapszemle: Süddeutsche Zeitung
Magyarországon járt a német államfő, a miniszterelnököt azonban nagy ívben kerülte el, viszont annál hangsúlyosabban állt ki az európai szolidaritás mellett. Hogy a látogatás nem volt éppen egyszerű, azt az útvonal bizonyítja. A politikus elnökként még nem volt Magyarországon, az ilyen alkalmakkor pedig a vendég általában útba ejti a fővárost.
Ám a gép ezúttal a pápai katonai repülőtéren szállt le, ahol nem volt vörös szőnyeg, viszont Orbán Viktor sem. A rendszere kénytelen időről időre a szőnyeg szélén állni az Európai Bíróság előtt az uniós jog megsértése miatt. Azon kívül jobboldali populistaként – háború ide vagy oda – igen szívélyes viszonyt tart fenn Putyinnal.
Az Unió most éppen azért vitázik a magyar vezetővel, mert az lehetővé tette, hogy orosz és belarusz vendégmunkások minden különösebb vizsgálat nélkül lépjenek be az országba és ezzel a schengeni övezetbe. Brüsszel attól tart, hogy így orosz ügynökök kiskaput találnak maguknak az unióba való belépéshez. Vagyis volna sokminden, amiről Steinmeier tárgyalhatna a kormányfővel, ám tudatosan kerülte a találkozást, hogy ne az aktuális politika és az ellentét álljon az utazás középpontjában – árulták el a berlini elnöki hivatalban.
Ezért találták ki azt az elegáns megoldást, hogy ne kelljen elmenni Budapestre Orbánhoz.
A vendég két üzenetet hozott: az egyik, hogy köszönet illeti a magyarokat az egykori bátorságért, és mert annak idején kiálltak a szabadság mellett. Egyben azonban emlékeztetett arra, hogy mekkora volt 89-ben a vágy a demokrácia iránt az egyesült Európában.
Külföldi lapszemle: FAZ
Orbán Viktor vazallusaként mutatja be Sulyok Tamást a német lap tudósítója. Politikailag sötét lónak látszik, mert hirtelen nevezték ki, miután a Novák Katalin lemondásra kényszerült a pedofilbotrányban. De nem választották volna meg már az első menetben az utódot, ha nem lenne a kormányfő hűséges követője. Hogy az ellenzék bojkottálta a szavazást, az aligha zavarta az újdonsült államfőt, mint ahogy a későbbi vádak sem, miszerint zsebszerződések keretében osztrák gazdáknak játszott át termőföldeket.
Külföldi lapszemle Die Presse
A kommentár úgy látja: az EU-nak jóformán semmi eszköz sincs a kezében, hogy jobb belátásra bírja a magyar vezetést, miután az önkényesen kinyitotta a schengeni határokat az orosz és belarusz vendégmunkások előtt. Azaz Magyarországnak nemigen van félnivalója – jelenti Oliver Grimm Brüsszelből. Szijjártó Péter nem arról ismert, hogy nagyon megválogatná a szavait, és bár kormánya imamalomszerűen hangoztatja, hogy tisztességes közvetítőként látja el a soros elnöki teendőket, a külügyminiszter most mégis azzal vádolta meg az észak-európai és főleg a balti államokat, hogy az hazugságkampányt indítottak országa ellen.
Ugyanakkor tény, hogy a kedvezményes beutazási lehetőség révén olyanok is simán bejuthatnak ez EU-ba, akiket nyugodtan lehet nem kívánatos és ellenséges vendégeknek tekinteni.
Hogy mostanában mennyire megszaporodott az Oroszországhoz köthető szabotázsakciók száma, illetve hány kém lepleződött le, az azt mutatja, milyen mértékben van jelen az orosz titkosszolgálat az Unión belül.
Hogy mi lehet ezek után az ellenlépés? Gyakorlatilag semmi ilyesmit nem tartalmaz a schengeni szabályozás. A renitens állammal szemben legfeljebb hat hónapra vissza lehet állítani a határellenőrzést, illetve a legerősebb szankció az, hogy tartósan szűrik az utas-, illetve áruforgalmat. Ezt a Tanácsnak kell kimondania, a Bizottság ajánlására.
További értelmezésekért, beszámolókért kattintson a HVG360-ra.
Csak úgy….
A fentiek az Magyar Nemzet megfogalmazásában:
„Kiemelt fontosságú Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya szövetségesi és stratégiai szempontból is
– mondta a magyar államfő hétfőn sajtótájékoztatón Sopronban, miután a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német államfővel a városházán. Sulyok Tamás hozzátette: annak ellenére, hogy bizonyos kérdésekben véleménykülönbségek vannak a két ország kormányai között,
„nekünk, államfőknek lehetőségünk van arra, hogy áthidaljuk ezeket”. Biztos vagyok abban, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló megközelítéssel és őszinte párbeszéddel (…) kapcsolatainkat nemcsak megőrizhetjük, de még szorosabbra is fűzhetjük
Kitért arra, hogy a német vállalatok a legaktívabb magyarországi befektetői csoporttá váltak, az itt működő német cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket. Az oktatás, a kutatás és az innováció területén kimagasló a két ország közötti intézményközi konföderáció, a kapcsolatok erősítésében pedig fontos összekötőként tekintenek mind a Magyarországon élő német nemzetiségű polgárokra, mind a Németországban élő magyarokra.
Frank-Walter Steinmeier Sulyok Tamáshoz hasonlóan örömét fejezte ki, hogy a Páneurópai Piknik évfordulójára Sopronban emlékezhetnek meg. Kiemelte, hogy Sopron különleges módon képviseli a két nép közötti barátságot. Sopron az európai szolidaritás, a szabadság és az egység szimbóluma. A német államfő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Magyarországnak nagy felelőssége van, különösen az orosz–ukrán háború tekintetében.
Meggyőződésének adott hangot, hogy a két országnak szüksége van egymásra, az Európai Unióra.
Szólt arról is, hogy a jelenlegi geopolitikai kihívások során fontos, hogy az EU egysége és cselekvőképessége megmaradjon. Magyarország nagy felelősséget és szerepet visel abban, hogy erősítse az EU egységét, mert Európa erejének kulcsa az egységben van – fűzte hozzá.
Frank-Walter Steinmeier elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében Sulyok Tamással az eszmecserét októberben Krakkóban folytatják, emellett a magyar köztársasági elnököt meghívta Berlinbe is.”
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is