Kultúra
Salamon Béla az egykori kabarékirály hazatalált
Felavatták Salamon Béla (1885-1965) magyar komikus emlékhelyét a Munkács közelében található szülőfalujában. Beregrákos leghíresebb szülötte 1885-ben látta meg a napvilágot. Édesapja szatócsboltot működtetett a faluban. Noha hatéves korában a család Berettyószentmártonba költözött, a beregrákosi magyar közösség máig büszke az innen származó legendás kabarészínészre.
A Salamon család háza
A pénteken átadott közösségi tér – a Salamon Béla-emlékpad – ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, azonban előbb a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború akadályozta a megvalósítását. 2024 elején a KMKSZ sikeres pályázatának köszönhetően, a Betlen Gábor Alap támogatásával Salamonék egykori családi háza előtt sikerült kialakítani az emlékhelyet, amely két padból és a közöttük elhelyezett kétnyelvű, ukrán és magyar felirattal ellátott márvány emléktáblából áll.
„Ez egy méltó emlék nemzetünk nagy színészének”
A humorista „egyáltalán nem vicces időben”, világháborúk, zsidóüldözés és diktatúrák idején élt – fogalmazott Pál László református lelkész. Párhuzamot vonva a jelenlegi ukrajnai helyzettel kiemelte: „szükséges az, hogy legyen jókedvünk, és legyen őszinte a beszédünk”. Szavai szerint „Isten segítségével van jövője ennek a közösségnek, mindannyiunknak”. Gulácsy Géza, a szervezet alelnöke emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ kezdettől fogva feladatának tekinti a magyar kultúra értékeinek a megőrzését. „Ez egy méltó emlék nemzetünk nagy színészének” – jelentette ki Gulácsy Géza, majd reményét fejezte ki, hogy a következő lépés Salamon Béla leromlott állagú szülőházának felújítása lehet.
Emlékezzünk együtt az ország kedvencének, Salamon Bélának legismertebb, ikonikus mondatával, amit még azok is idéznek olykor, akiknek fogalmuk sincs az eredetéről.
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….