„Szegény” Kövér László házelnök-közszolga vághatta a centit a parlament nyári szünetében, hiszen senkit nem tudott nagy nyilvánosság előtt megbírságolni, leugatni, ki- és elutasítani, így nem csoda,...
Az ügyeletes magyar Jolly Joker, akinek mindenről van egy rossz és egy jó szava és mindenhez is kimagaslóan ért, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezetésével megtartotta első...
Nem is tudom, hogy mire kell majd jobban figyelnie Orbán Viktornak a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen: a lába alatt egyre forrósodó talajra, vagy az ülésterem...
A Debreceni Egyetem elsőként indítja el Magyarországon az új típusú felsőoktatási honvédelem tantárgyat idén szeptembertől – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A pilot jelleggel indított...
„Legyen béke már” – ez lesz a mottója a soron következő kötcsei találkozónak, amit ezúttal szeptember 7-én, jövő szombaton rendeznek meg – tudta meg kormányközeli forrásból...
Az elmúlt hetekben komoly politikai és társadalmi vitát váltott ki a Nemzeti Hauszmann Program bejelentése, miszerint egy keresztet helyeznek el a Citadella talapzatán, ahol korábban a...
Az csatorna rövid hivatalos reakciója: „Az ATV Csoport semmilyen módon nem kíván reagálni erre!” Ezután csak Schiffer András Facebook bejegyzésére tudunk hivatkozni, amiből az tudható:, hogy...
Boros Lajos és én nem voltunk barátok, de valahogy élete néhány fontos eseményénél össze-össze futottunk és közben is minding tudtunk egymásról. Ketten a ’70-es évekből A...
Még pár nap és augusztust írunk. Nem kell nagy előrelátónak lenni ahhoz, hogy belenézz, mit ígér számodra az asztrológia tudománya. Jó tudni, hogy mire hajlamosít a...