Van neki? Akkor elvesszük tőle. Nincs neki? Akkor adunk neki. Vagy ha mégsem, akkor legalább megígérjük, hogy majd adunk. Nagyjából így írható le a kormány önkormányzatokkal...
Szerdai hír volt hogy Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal ‘feje’ havi 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetést a lobbiszervezettől, mely sörszövetséget külföldi tulajdonban lévő...
A szuverenitásvédelmi sóhivatal elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv, amely bármely, a látókörébe került civil szervezettől, illetve az illetékes állami szervektől információkat...
Nagy Márton az a közszolga, akit jelenleg nemzetgazdasági miniszterként tartunk el. Eddigi „remek ötletei” abban merülnek ki, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünket próbálja nekünk eladni, mint...
Észhez tér-e végre az EU?! Ha igen, rászánja magát Orbánia urának és cinkosainak legalábbis a bojkottálására. Valójában persze már régen föl kellett volna szólítania, hogy társaságával...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
Magyarország is átértékeli a jövőbeli részvételét a Nemzetközi Büntetőbíróságban (ICC) – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton, miután telefonos megbeszélést folytatott az izraeli...
A környező országok jelentős részében forr a közélet, az osztrákok hónapok óta képtelenek a kormánykoalíció megalkotására, Szlovákiában és Szerbiában pedig egyre nagyobb tömeg vonul az utcákra....
Legyen bármilyen rossz a vélemény a „politikusokról”, rájuk is igaz, hogy nem szabad általánosítani, köztük, csak úgy, mint a buszvezetők, villanyszerelők, orvosok és nővérek között is...