Megkezdődött csütörtökön délelőtt a Puskás Arénában az Európai Politikai Közösség budapesti találkozója. A rendezvényen 47 állam- és kormányfő és jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást. Az...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós...
Orbán Viktor Irakli Kobakidzével, a georgiai miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót. A sajtónyilvános eseményen ugyan újságírók részt vehettek, de kérdések feltevésére nem adtak lehetőséget. Viszont a nyilatkozatok...
Orbán Viktor húzós hetet tudhat maga mögött és az Ő korában előfordul, hogy estefelé egy-egy elhúzódó összeröffenés unalmasabb pillanataiban elbóbiskol a napot korán kezdő közszolga. Ez...
Orbán pasa egyszer azt mondta, ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek. No jó. Hogy mit tesz? Alapos munkát végez. Európának és a NATO-nak...
Ha valaki tud jobb kórismét arra, hogy Orbán Viktor október 23-ai „ünnepi” beszédében szerdán szabadságharcot hirdetett a csütörtökön hivatalában dolgozó Orbán ellen, mint a tudathasadás, az...
Soha ilyen nehéz dolga nem volt még Orbán Viktor beszédíróinak, spindoktorainak, mint most. Ezúttal nem lesz elég felütni a székely-dakota-kipcsak mondások tárát és Azahriah-verssorokba oltani néhány...
Szokás szerint a Kossuth rádióban adott interjút Orbán Viktor péntek reggel, aki az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozójáról beszélt. Mint mondta, “vannak a többiek meg mi” az...
Valójában régóta önkényuralmi viszonyok közepette élünk – a “demokráciából” csupán annyi maradt, amennyi a Patyomkin-kedvelőknek elegendő. De most már az is veszélybe került. Vészhelyzetek a végtelenbe...