Állati
„Silány ember vagy Kósa Lajos”

Egy régi televíziós sorozat címe: Nehéz napok a Föld nevű bolygón jut eszembe mostanság, ha Kósa Lajos nevét emlegetik körülöttem. Alighanem így van ezzel az a 200 ember is, akik hiába várták Debrecen egykori polgármesterét városuk ünnepi megemlékezésére.

Lajosnak inába szállt a bátorsága
Bár Kósa volt beígérve szónoknak, mindenki legnagyobb meglepetésére Pósán László országgyűlési képviselő monda fel a Fidesz brosúrát.
Az újságírók kitartó érdeklődésére, ami akár Palik egykori ikonikus mondatának, a „De hova tűnt Démon Hill”-nek az újrafogalmazása is lehetett volna, azaz „De Hova tűnt Kósa Lajos”, a városháza sajtosai csak nagyon sokára tudtak előállni egy több sebből is vérző közleményfélével arról, hogy Kósa végül inkább a Békemenetre ment. Reggel még „elindította a békemenetesek buszát Budapestre”, majd ő maga is elindult Budapestre. Az Index kérdésére, hogy eszerint ő is részt vett a Békemenet szervezésében, az önkormányzati sajtós nem tudott válaszolni, és azt sem tudta, hogy előző este erről a változásról miért nem lehetett tudni.
Varga Zoltán debreceni DK képviselőjelölt így kommentálja az eseményt közösségi oldalán:
Én eddig azt hittem, Kósa valamiféleképp mégis tökös fickó! Ugyan, nem a legélesebb kés Orbán fiókjában, – nagyon nem, – de azért mégis egy mokány cívis fickó, aki rendszeresen motorozik, motorcsónakkal csapat Tokajban, olyan, aki nem ijed meg a saját árnyékától! Olyan „debreceni”!
De tévedtem!
Kósa Lajos! TE NEM DEBRECENI VAGY, csupán egy paprikajancsi! Egy gyáva nyúl, aki miután magára rántotta a saját szekrényét, tele a belegyömöszölt csontvázakkal, az 1300 milliárd forinttal, a mama 800 milliós baksisával, disznótelepével, MÁRCIUS 15-ÉN NEM MERTÉL KIÁLLNI A TÉGED VÁRÓ, DEBRECENI ÜNNEPLŐ TÖMEG ELÉ, faképnél hagytál csapot-papot, ünnepséget, várost, és inkább felmenekültél Pestre, elbújtál Orbán öle-melegébe!
Mi ott voltunk! Vártunk! Silány ember vagy Kósa Lajos!
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája