Connect with us

Blogbazár

Simkó Edit: a tér tükröt tartott – avagy demonstráltak a pártok

Simkó Edit: A tér tükröt tartott - avagy demonstráltak a pártok
Megosztás

A pártok együtt szerveztek tüntetést. Ez első lépésnek jó lehetett volna(!), de elégségesnek semmiképp. Persze nem voltak illúzióim, de kimentem, mert csak a saját szememnek és fülemnek hiszek.

A meghirdetés óriási hibáját próbálták finoman korrigálni

A demonstrációt eredetileg a közvetlen elnökválasztásra szervezték. (Ezt szerintem a DK sem értette pontosan miért, de a nagy kapkodásban elfelejtették az embereket) Valaki/valakik, oké elárulom, az egyre erősödő civil öntudat, szerencsére sikeresen elmagyarázta, hogy nekünk a gyerekek a fontosak, és ezért együttműködni kötelező. Ez sok információ lehetett, mert a gyerekek témája ugyan átment, a hangsúly erre tolódott, de csak mint eszköz, külön külön a maga torzójában. A pártok magukról beszéltek leginkább, meg Orbánról és rendszeréről, mint a nagybeteg ember, aki már nem tud másra koncentrálni, csak a saját nyomorára, és arra, ami okozta. Pedig a gyógyuláson gondolkodni sokkal hatékonyabb.

Nem szeretnék fekvő pártokba rúgni

Tehát nem kezdem szétszálazni Dobrev butaságait a jelenlegi gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban. Szerintem fogalma nincs róla, az elmondottak alapján. Az viszont kiderült, hogy a DK is logosszal akar teremteni, mint a Fidesz. Vagyis írnak pár törvényt, ezzel a dolog kipipálva, munka letudva.

„Mondotta Isten, legyen világosság, és lőn”

– könyörgök, ez csak egy istennél működik! Nem akarom Kunhalmit bántani, de orbáni nindzsabeszéde lehangolt. Ő épp nem aprítani és torkon ragadni akart, mint hitvány mini.elnökünk, hanem behúzni egy pár nagyot. Ne süllyedjünk már ilyen fideszes ócska kocsma szintre! Taplóságban jobbak, nem ezen a színtéren kell harcolni, mert csak lerántanak a dagonyába. De kedves Olvasóm, hagyjuk ezeket a tapintatlanul és kíméletlenül hosszú, gyenge felépítésű, redundáns beszédeket! Egyetlen apró megvillanás volt Szabó Tímea részéről, aki jelezte, hogy civil szakmai szervezetekkel, az OKA (Országos Közös Akarat) szervezésében próbálnak összeállítani egy használható, a gyakorlatban is kivitelezhető anyagot a gyermekvédelem témájában.

Én szeretek konstruktívan gondolkodni

Elmondom (szerintem), hogy működhetett volna ez az egész, hogy valódi első lépést lássunk, és ne iszonyú lehangoltsággal távozzunk még a teljes rendezvény vége előtt.

Igen, előbb mentünk el, mert értékesebbnek láttuk az időt közös gondolkodással tölteni a civil társadalom szervezésén, a gyermekek valódi megmentésén.

Én abban reménykedtem, hogy ezek a pártok a rendezvény előtt leülnek, megbeszélik mit akarnak mondani a gyermekvédelemről, utat mutatnak a megoldásra, remény-muníciót adnak, hogy képesek lesznek ezután kiemelten és hatékonyan dolgozni a gyerekekért.

Mi, civilek, sarokba szorítottuk a képmutató kormányt, lettünk volna tömegbázisa az ügyképviseletnek, ha most hitelesek, ha most képesek meghaladni önmagukat. (Oké, vállalom, minden „naiv voltál” kommentre rakok lájkot.)

Elképzeltem, hogy fölmennek együtt a színpadra, és egyetlen szöveget mondanak el. Nekem mindegy hogyan, egymás között fölosztva, vagy kórusban (jójójó, ezen röhögtem volna, ez most csak vicc volt), vagy egy beszélni tudó színésszel, médiaszereplővel vagy bánom is én, egy logopédussal elmondatják a közös szöveget, ami tartalmazza mindazt, amit fentebb leírtam. (Oké, ha azt kommenteled, “nagyon naiv vagy”, akkor a lájkon túl egy emotikont is küldök)

A tér tükröt tartott

Remélem, hogy a pártok most mind belenéznek, elszégyellik magukat, önvizsgálatot tartanak és elkezdenek értünk dolgozni. Képesek lesznek önnön szűk érdekeiken többre látni. Mi civilek leszünk a prioritás. Mert ez az állampárt, ami most telepedett a nyakunkra szolgává tesz mindenkit.

Szomorú volt ez a délután, de nem adom föl, hogy lesz még ebből az országból civilek szabad, élhető társadalma. Ahol a felnőtt felelős felnőtt módon viselkedik, a gyerek pedig önfeledt gyerek, aki szépen öntudatos, szabad polgárrá érik.

Előzmény

Simkó Edit, akinek a nevét azután ismerte meg az ország, hogy az iskolájában egyedül kezdett polgári engedetlenségbe úgy döntött, otthagyja az állását. Mint egy Facebook-posztban megírta, az utolsó cseppet az jelentette, hogy kiderült, rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelést vezetne be a kormány az oktatási-nevelési intézményekben – nlc  (2023. január 04.)

Kapcsolódó

pártok,

Szerző