Kerítésen túl
Sok lóerő a Magyarok Istene és kormánya áldásával
A magyar kormány újabb gesztus gyakorolt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület felé és több gépkocsival is segítette munkájukat.

A magyar kormány támogatásával vásárolt szolgálati gépkocsikat vehettek át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) szórványban szolgáló lelkészei csütörtökön.
A hála hangjai
A kis lélekszámú szórványtelepülések látogatását, a hívek istentiszteletre való szállítását segítő hét járművet a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával szerezte be az egyházkerület. Ezeket Kiss-Parciu Péter a kormány regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára adta át a KREK nagyváradi székhelyén. Temes, Arad és Bihar megyékbe két-két autó, Máramaros megyébe egy jármű jutott.
Bogdán Szabolcs János püspök igehirdetésében hálát adott, hogy Isten „eszközöket adott a szolgálathoz”, mint fogalmazott a járművek segíteni fogják a szórványgondozást, hogy minden településre eljusson Isten igéje. „Hatalmas űrt töltenek be” – idézte az egyházi elöljárót a hírportál.
A magyar helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a járművek a magyar identitás, a magyar kultúra megőrzését támogatják. Emlékeztetett:
„viharos időkben a kereszténységünk védte meg a magyar identitásunkat, a magyar identitásunk pedig a kereszténységet. a mai bizonytalanság közepette is fontos, hogy a magyarok egymásba kapaszkodjanak, megőrizzék hitüket.
Első körben hét új személygépkocsit adnak át, de már dolgoznak a projekt második szakaszán, amelynek során további hét gépkocsit biztosítanak a KREK szórványlelkészeinek.
Kinek kinek szükséglete szerint

(Fotók: Torkos Márk Erik/KREK)
Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási előadótanácsosa hangsúlyozta, hogy a szolgálati járműveket a szükségletek szerint rangsorolva osztották szét. Mindegyik hétszemélyes, mivel olykor a papok híveket is szállítanak az istentiszteletre – mondta.
A fehér/fekete színű, költséghatékonyan két üzemanyagtankkal (benzin és gáz) ellátott Daciákat darabonként 17 ezer eurós áron vásárolták. A járművek a pályázati feltételek szerint a püspökség tulajdonában lesznek, használatba adásukkor szerződést kötnek az egyes gyülekezetekkel.
Forrás: maszol.ro.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek