Sport
A Spurs két gólt szerzett Torinóban
Kedd este a Bajnokok Ligájában négy-négy gól született Bázelben és Torinóban is. De micsoda különbség, hogy a Manchester City Svájcban 4-0-ás győzelmet aratott, míg a Juventus-Tottenham Hotspur párharc 2-2-es döntetlennel ért véget.
A torinói mérkőzésen a házigazdáktól Barzagli, Cuadrado, Dybala, Höwedes, Lichtsteiner és Matuidi is hiányzott sérülés miatt, a vendégeknek csak Alderweireld játékát kellett nélkülözniük.
Az olasz bajnokcsapat már a második perc elején gólt szerzett, miután Miralem Pjanic szabadrúgását követően, Gonzalo Higuaín kapásból a hálóba lőtte a háta mögül érkező labdát.
Kihagyott tizenegyes
Az argentin csatár kisvártatva ismét betalált, mivel értékesítette a Ben Davis szabálytalansága miatt megítélt büntetőt, ezzel a BL történetének leggyorsabb dupláját érte el a kezdő sípszót követően.
A folytatásban a londoniak átvették az irányítást és fölénybe kerültek. A 26. percben Harry Kane közeli fejesét Gianluigi Buffon bravúrral védte, a másik oldalon pedig Higuaín hagyott ki nagy ziccert. A Tottenhamnek sikerült még a szünet előtt szépítenie: a 35. percben Kane elhúzta a labdát Buffon mellett és könnyedén a hálóba emelt, így a Juventus kereken száz nap után kapott gólt hazai pályán.
Az első félidő lefújása előtt Serge Aurier szabálytalansága miatt ismét tizenegyest kapott a torinói együttes, ám Higuaín ezúttal a keresztlécet találta telibe.
A térfélcserét követően eleinte kiegyenlített játék folyt a pályán, a torinóiak több lehetőséget kihasználatlanul hagytak, Christian Eriksen viszont a 72. percben szabadrúgásból egyenlített.
A hajrában hiába rohamozott az olasz csapat, nem tudott újabb gólt szerezni.
A mester nem aggódik
A március 7-i visszavágón sokat érhet az idegenben lőtt két gól a Tottenhamnek, de Massimiliano Allegri, a Juventus mestere nem aggódik emiatt.
„A Tottenham jól reagált, mi pedig vétettünk pár hibát a mezőnyben. Nem volt elég emberünk a támadó harmadban, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat – mondta a találkozó után sajtótájékoztatón az olaszok mestere. – Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez már a kieséses szakasz, egy fizikálisan és technikailag is kiemelkedő képességű csapat ellen játszottunk, nagyon jól kell játszanunk Londonban, ha tovább akarunk jutni. A futball néha ad, néha elvesz tőled. Nem kell aggódnunk. Lehet, hogy egyesek azt gondolták, hogy a Juventus 4-0-ra nyer a mérkőzésen, de ez sosem fordult meg a mi fejünkben. Tisztelettel kell viseltetnünk. Egy döntetlennel megyünk Londonba, ahol egy döntővel felérő mérkőzést játszunk, amelyen nagyobb nyomás lesz az ellenfélen. A Juventus sosem tartozott a favoritok közé a legjobb 16 között. A meccs előtt úgy gondoltam, hogy 50 százalék az esélyünk, ez a véleményem a lefújás után sem változott meg” – mondta a találkozó után sajtótájékoztatón az olaszok mestere.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Juventus-Tottenham Hotspur 2-2 (2-1)
Gól: Higuaín (2., 9. – a másodikat tizenegyesből), illetve Kane (35.), Eriksen (72.)
A Manchester City idegenben gázolt
Az angol élvonalban 16 pontos előnnyel listavezető Manchester City tulajdonképpen tíz perc alatt eldöntötte a svájciak elleni párharcot, hiszen Ilkay Gündogan szöglet utáni fejesével, Bernardo Silva közeli lövésével és Sergio Agüero bombájával az első félidő közepén már három góllal vezetett idegenben.
A szünetig a vendégek 73 százalékban birtokolták a labdát, és bár a második felvonás elején nem voltak ilyen nyomasztó fölényben, Gündogan látványos találatával tovább növelték előnyüket. A bázelieknek a folytatásban sem volt reális esélyük a különbség csökkentésére.
A Manchester City a mostani szezonban a negyedik idegenbeli tétmérkőzését nyerte meg legalább négy góllal és már most több tétmérkőzést nyert meg ebben az idényben (34), mint az előzőben összesen (33).
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
FC Basel-Manchester City 0-4 (0-3)
Gól: Gündogan (14., 53.), B. Silva (18.), Agüero (23.)
(M4 Sport)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….