Bulvár
Steven Seagal kész bevonulni az orosz hadseregbe – Szó szerint életét és vérét adná Putyinért
A Vlagyimir Putyin lelkes támogatójaként is ismert színész Steven Seagal, dokumentumfilmjében bejelentette, kész bevonulni az orosz hadseregbe az Ukrajna elleni háborúban. Ha szükséges, meg is halna az orosz elnökért. Seagal ebbéli szándékáról levelet is írt Putyinnak.
„Én írok Önnek”
Steven Segal az Igazság nevében című dokumentumfilmjében beszélt oroszbarát nézeteiről. Ebben azt is elmesélte, hogy levelet írt az orosz elnöknek, miszerint kész harcolni a fronton Oroszország oldalán – írja az Unian. Ha kell, az életét is adná Vlagyimir Putyin kedvéért.
Elmondása szerint épp a Közel-keleten járt, amikor kirobbant a háború, és már másnap tollat ragadott. Levelében azt is megírta, most majd kiderül, kik az igazi ellenségeik, illetve kik a barátaik.
Én az elnököm oldalán fogok állni, az elnököm oldalán fogok harcolni, és ha kell, meg is halok az elnökömért
– fogalmazott a színész.
Steven Seagal oroszbarát nézeteiről már többször vallott
A harcművész 2016 óta orosz állampolgár. Vlagyimir Putyin azután adott neki orosz útlevelet, hogy hangosan támogatta a Krím annektálását, s részt vett az elnök beiktatásán is.
Korábban, amikor átvette a Barátság érdemrendet az orosz elnöktől, arról is beszélt, hogy Ukrajna a szervkereskedelemről, a gyermekeket érintő szexkereskedelemről és nácizmusáról ismert.
Pörgős füllentések
Seven Seagal, igazi akciósztár volt, de hírnevet azzal szerzett, hogy olyan pletykákat terjesztett, hogy minden filmje dokumentumfilm. Állítólag az ő személyes élettörténetei alapján forgatták őket, ő maga pedig a CIA különleges erőinek harcosa volt.
(Kép: CNN)
Szerző
Friss
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk