Kerítésen innen
Sulyok úr! A Bloch bácsitól lenyúlt vagyonról mit mond a családi legendárium?

Hócipő: Sulyok Tamás apja zsidóktól elvett lakást és „zsidóbútorokat” kérvényezett a Nemzeti Szocialista pártnak 1944-ben. A kérvény nem sokkal azelőtt született, hogy a helyi újságban Sulyok aláírásával megjelent a Zászlóbontás című cikk. Ez az a cikk, amelyről aztán már a kommunizmusban azt vallották tanúk, hogy nem is Sulyok írta, csak ezzel akarták rávenni, hogy lépjen be a pártba.

Papír van róla….
„Polgármester Ur! Alulírottak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Székesfehérvári Szervezete nevében kérjük, méltóztassák párthelység céljára megfelelő lakást kiutalni. Kérjük a Váradi Imre és Bloch Sándor zsidók tulajdonában lévő Nádor utca 16. számú házban a Hungária Kávéház fölötti I. emeleti helyiségeket (volt Váradi lakás) pártunk részére átengedni. Székesfehérvár, 1944. évi junius hó 9-n”
– ezt a levelet küldte Sulyok Tamás köztársasági elnök édesapja, Sulyok László a Hócipő cikke szerint 1944. június kilencedikén a székesfehérvári polgármesternek. A polgármesternek szóló levelet Sulyok László első helyen írta alá, ügyvédként és szervezetvezetőként. Aláíróként szerepel a levélben Márkus József, a Trieszti Általános Biztosító helyi fiókvezetője, Juhász Gyula városi számvizsgáló, valamint Marschall József ciszter gimnáziumi tanár is. Utóbbi az, akiről 1950-ben több tanú azt vallotta, hogy ő írta azt az 1944-es cikket, amely 1944. június 17-én jelent meg a Fejérmegyei Napló címlapján Sulyok aláírásával. A cikk címe Zászlóbontás volt, Sulyok ezt a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) Fejér megyei vezetőjeként jegyezte, és nyílt náci propagandát tartalmazott.

forrás: Hócipő

„Kiutalta…”
Arra a levélre, amit Sulyok László és társai küldtek 1944. június kilencedikén, az akkor mindössze tíz napja hivatalban lévő székesfehérvári polgármester a tanácsnokán, Szabady Tiboron keresztül válaszolt és kiutalta nekik a kért lakást. Sulyok Lászlóék viszont a Hócipő által megszerzett dokumentumok szerint nem álltak meg itt. Egy szintén 1944. június kilencedikén keltezett levélben azt kérték a székesfehérvári polgármestertől, hogy
„méltóztassék az egyidejüleg kért párthelység berendezése céljára az elkobzott zsidóbútorokból megfelelő számú szekrényt, íróasztalt, székeket, írógépet, telefont, irodaberendezési tárgyakat szervezetünk részére juttatni”.
Ebben a szövegben a „zsidóbútor” kifejezés a legdurvább. A lapnak erről Gergely Anna történész azt mondta, rengeteg ilyen igénylést látott korábban a székesfehérvári levéltárban. Ezekben az igénylésekben olyan szavak szerepelnek, mint
„zsidószekrény”, „zsidótelefon”, „zsidóvarrógép”, „zsidózongora”.

forrás: Hócipő
Míg a polgármester a lakást már másnap, június tizedikén jóváhagyta, a bútorokra a június kilencediki levél után három nappal azt írta, indokoltnak tartja, de meghaladja a hatáskörét, ugyanakkor nem tesz észrevételt, ha a kincstár ezt kiutalja.

forrás: Hócipő
Mindeközben…
Székesfehérváron június ötödike és tizedike között négyes sorokban vezették a zsidókat a csillagos házakból a városon keresztül a síneken túl lévő, használaton kívüli Szabó-téglagyárba. A csillagos házakban, a Kígyó utcában ezelőtt két napig motozták őket, a nőket meztelenre vetkőztették, Gergely Anna szerint pedig testüregmotozást is végeztek rajtuk.

Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott