Kerítésen túl
Szeptember 11. ismét gyásznap az egyesült Államokban – 2977 áldozat
Az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 22. évfordulójára emlékeznek hétfőn. A hivatalos emlékezéseket a szokásoknak megfelelően a terrortámadás helyszínein tartották.
Ground Zero
New Yorkban, a World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen harangszóval emlékeztek az áldozatokra. A hivatalos eseményen Kamala Harris alelnök vett részt, emlékbeszédeket az egykori események érintettjei, áldozatok hozzátartozói mondtak, illetve olvasták fel az áldozatok neveit.
Trombitaszó emlékzett
A fővárosban, Washingtonban a védelmi minisztérium arlingtoni épületénél, a Pentagonnál, helyi idő szerint 9.37-kor, az egykori becsapódás időpontjában trombitaszó csendült fel, és a nyolcszögletű épületen azt a helyet, ahova a repülőgép becsapódott, nemzeti zászlóval borították.
Lloyd Austin védelmi miniszter arról beszélt, hogy azon a napon 22 évvel ezelőtt az Egyesült Államok háborúba lépett a terrorizmus ellen. Mark Milley vezérkari főnök azt hangsúlyozta, hogy a terroristák, akik 2001. szeptember 11-én a támadást végrehajtották, gyűlölték Amerikát, a demokráciát és a szabadságot, amit képvisel, valamint azt a gondolatot, hogy mindenki egyenlő.
„A 22 évvel ezelőtti terrortámadás az Egyesült Államok minden részét ugyanúgy érintette”
Joe Biden elnök a nap során – indiai és vietnami útjáról visszatérve – Alaszkából tart beszédet a gyásznapon azzal az üzenettel, hogy a 22 évvel ezelőtti terrortámadás az Egyesült Államok minden részét ugyanúgy érintette. Az elnök szakít azzal a hagyománnyal, hogy az Egyesült Államok elnöke személyesen vesz részt a támadás egykori helyszínein tartott eseményeken, illetve Washingtonban tölti a napot.
2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok keleti partján a reggeli órákban három helyszínen négy eltérített repülőgép csapódott a kiszemelt célpontba, illetve zuhant le.
Emlékezzünk!
Terroristák két gépet, az American Airlines 11-es járatát és az United Airlines 175-ös járatát New Yorkban a World Trade Center két felhőkarcolójába vezették. A 110 emeletes épületek még aznap délelőtt leomlottak.
A fővárosban, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon épületébe csapódott utasszállító repülőgép, az American Airlines 177-es járata.
A negyedik repülőgép, a United Airlines 93-as járata Pennsylvania államban zuhant le, miután utasok megpróbálták visszaszerezni a gép feletti irányítást az azt hatalmukba kerítő terroristáktól. A repülő eredeti célpontja szintén a főváros, Washington egy kormányzati épülete volt.
A terrortámadások hivatalosan 2977 áldozata volt, valamint a 19 terrorista, aki azokat végrehajtotta.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat