Kerítésen innen
Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek

Szili Katalin pályája az MSZMP-től az MSZP-n át egészen a KDNP tagságig vezetett, közben pedig Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja lett. Mindezek ellenére az egykori MSZP- s házelnök és ugyancsak a párt köztársasági elnök-jelöltje folyamatosan visszautasítja, hogy lepaktált a Fidesszel.
A fa és a gyökere
Szili Katalin az Országos Ruszin Önkormányzatnak a magyarországi ruszinok nemzeti ünnepe alkalmából kiemelte egy nép történelmi ismerete, származása, nyelve, kultúrája nélkül olyan, mint a gyökér nélküli fa, nincs, ami életet adjon az új hajtásoknak. Ezért kell az önazonosság megélése és átadása a következő generációknak, hogy meg tudjuk őrizni a ruszin közösséget a jövőnek.
„Hiszen a közösségük kiemelkedő része országunknak, nemcsak egymás mellett élünk, hanem egymásért”
– fogalmazott. Hangsúlyozta: ha valaha szükség volt arra az összefogásra, amely a békének és a biztonságnak a megteremtését jelenti, akkor ma különösen szükség van erre.
Az önazonosságról
a velünk élő népeknek joguk van az önazonossághoz, az anyanyelv használatához, az anyanyelvű oktatáshoz és a kultúra ápolásához. Ez az ünnep is jó alkalom arra, hogy hálával hajtsunk fejet eleink előtt, és tegyünk hitet a közös, békés jövőért
– fogalmazott a politikus. Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőbeszédében kiemelte: „otthon csak ott érezhetjük magunkat, ahol szabadok vagyunk”. Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke kiemelte: a ruszin nemzet gazdag múlttal rendelkezik.
„Őseink nyelve, kultúrája, hite, amiért évszázadok során sokat harcoltak, ránk maradt. Nekünk nemzetiségi vezetőknek kötelességünk ezeket a kivívott és ránk hagyott kincseket megőrizni és életben tartani”
– mondta.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Az eseményen átadták a Hodinka Antal-díjat, amelyet Takács Zsuzsa, a Sajópálfalai Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, képviselője vehetett át. Május 22. a magyarországi ruszinok nemzeti ünnepe, amelyen arra emlékeznek, hogy a Rákóczi szabadságharc kezdetén, 1703. május 22-én Beregszászon ekkor bontotta ki Esze Tamás II. Rákóczi Ferenc zászlaját.
Szerző
Friss
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!