Bulvár
Lui, a bűvész szilveszterkor: fellépés közben levágtam a fél ujjam – és ez nem ámítás!
Szilveszteri produkciója közben levágta az ujját Lui, a bűvész a színpadon, ám anélkül, hogy ennek bármi jelét mutatta volna, végig nyomta az előadást.
Szilveszteri produkciója közben levágta az ujját Lui, a bűvész a színpadon, ám anélkül, hogy ennek bármi jelét mutatta volna, végig nyomta az előadást.
Amikor a B.U.É.K nem annyira az….
Lui 2023 utolsó napján, vasárnap azt közölte követőivel Facebookon, hogy a szombati előadásán baleset érte a színpadon, mikor véletlenül levágta a saját ujját.
„Tegnap èjjel baleset èrt. Fellèpès közben az egyik mutatvànynàl levàgtam a fèl ujjam. Termèszetesen a vèrzès ellenère befejeztem a műsort ès remèlem sikerült lepleznem a sèrülèst úgy, hogy a közönsèg nem vette èszre. A műsor vègèn gyorsan csillapítottuk a vèrzèst de kórhàzba kerültem, ahol visszavartàk az ujjamat. Köszönöm ezúton is a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház ügyeletes orvosànak a gyors ellàtàst. Szílveszteri fellèpèseimet nem mondtam le, így a mai Aquaworld Resort Budapest -ben meghirdetett produkcióban vàrok mindenkit sok szeretettel! Èn a Rambó filmeken nőttem fel így csinàlom utolsó vèrig!”
-írta megmaradt 9 ép ujjával a bűvész.
Bizonyítandó, hogy nem hagyta cserben nézőit, no és a haknit, még megjegyezte:
„Köszönöm mindenkinek a kedves üzeneteket, jókívànsàgokat a tegnap esti balesettel kapcsolatban! ? Óriàsi erőt adtatok. A szilveszteri fellèpèseink nagy sikert arattak, pedig voltak fogszorítós pillanataim. MINDENKINEK Nagyon Boldog Új Èvet kívànunk!”
Csak úgy….
Egyre vadabb dolgokkal promózzák hazai celebjeink magukat és a műsort, amiben szerepelnek. Nem állítom, hogy biztos vagyok abban, hogy sumákság volt, de elképzelhető, hogy a Hajdú Péter szilveszteri műsorában előadott történet, miszerint pont a felvétel alatt nyúlták le internetes csalók Gáspár Laci pénzét a számlájáról, amit egyenesben nézett végig a telefonján nem pont úgy történt. Ráerősít a kétkedésre, hogy ezzel promózták a műsort.
„Hajdú Péter Beköltözve című műsorának következő vendégei Lakatos Márk, Járai Máté és Gáspár Laci lesznek pénteken.
Komoly előszilveszteri bulit csapunk pénteken a Beköltözvében. Jön Lakatos Márk, akivel megint összebalhéztunk, érkezik majd hozzá Gáspár Laci, akinek közben internetes csalók lenyúlták a pénzét a bankkártyájáról! Ez nem vicc, éppen a felvétel alatt vette észre, hogy Párizsban »vásárol« több százezerért. És ott lesz velünk Járai Máté is, aki csak énekel és énekel. Jó lesz, nézzétek meg! Premier: pénteken 19.00-kor a Frizbi TV YouTube-csatornán!”
– áll a bejegyzésben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén