Szindbád utazásai

Amint tegnap megtudhattuk, Orbán Viktor nem éppen otthonülő alkat, sőt. Mondjuk ez alapvetően még nem volna baj, utazzon, ha dolga van, kérem, csak kicsit furán utazgat. Mintha nem is miniszterelnök volna, hanem Szindbád, a Messzeutazó. Bár mondjuk Szindbád legalább mesélt arról, merre járt, Orbán mélyen hallgat, mint a sír – legalábbis egyes útjairól.

Lássuk a tényeket

A Hír TV (gondoltuk volna ezt négy éve?) számol be a listáról, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium tett közzé, közérdekű adatként a kormányfő külföldi útjairól. A főbb adatok igen érdekesek, ugyanis a magyar miniszterelnök csak ebben a kormányzati ciklusban 109 alkalommal utazott külföldre, összesen kilencven millió forintért.

Hát nem mondom, mobilis típus. Szindbád a maga hét utazásával maximum biciklis postás lehetne hozzá képest, esetleg Nemo kapitány rúghatna még labdába ezen a pályán – ha Nemo országokba látogatott volna, és nem marad meg a víz alatt. De hát mi végre ennyi út?

Nyilván, ezek hivatalos utak, egy részük még érthető is, bár tény, hogy magyar kormányfő ennyit még sosem mászkált. Ugyan vannak olyan kiruccanások is, amiknek, hogy úgy mondjuk, másodlagos a diplomáciai jelentőségük, első sorban kellemesek voltak, például a riói olimpia megtekintése, bár oda kicsit drága volt az út. Különgépet kellett bérelni, ha még tetszenek emlékezni, és arra a jegy 5,647 millió forint volt, mármint Orbánnak, ugyanis a többi kormányzati politikust jóval olcsóbban, 700 ezer forintért is ki lehetett vinni. De nem különgéppel, ez tény.

A szurkolás nekünk minden pénzt megér

Jó, mondjuk az olimpia más tészta, mint a többi út. Egy olimpiára szurkolni megy az ember, ez nekünk, mint a jelek mutatják, minden pénzt megér (hangsúlyoznám, a szóba kerülő összegek csak az útiköltséget tartalmazzák, mondjuk a szállást, étkezést nem). De hát ne legyünk szűkkeblűek, például korábban a kazanyi vizes VB-re a mi kis sportbarát miniszterelnökünk alig másfél millió forintért röppent el, igaz, ott találkozott Medvegyev kormányfővel is egy füst alatt.

Szóval sportmérkőzésre járni jó és hasznos, az ember sosem tudhatja, kivel fut össze a VIP-páholyban, edzi az izmot és jókedvet ád, maximum nem igazán olcsó mulatság. De miért járt Orbán Viktor egy időben olyan sokat Svájcban?

Mert ebben a ciklusban ötször is volt az alpesi országban, és három látogatásának részleteiről semmit sem tudunk. Sőt, járhatott ő többször is ott, inkognitóban. Ugyanis néhány kiszivárgott fotó alapján már eléggé köztudott volt korábban is, hogy egyes esetekben egyszerűen vonattal ment, nem repülőgéppel. Horribile dictu: másodosztályon!

Olyan is volt, hogy repülőgéppel ment, vonattal jött, mint például 2014. októberében, Lausanne-ból, Zürichen keresztül. Pedig az jó tizenkét óra döcögés.

A vasútnak egy előnye van

A vonatjegy –szemben a légiközlekedéssel- nem névre szól, nem kell annyit adminisztrálni, ha valaki kerülni kívánja a feltűnést, mindenképpen jó megoldás. És ha Orbán nem is Szindbád, de egy másik ezeregyéjszakai alak bőrébe bújva kipróbálhatta, milyen érzés Harun al-Rasidként elvegyülni a vasúti másodosztály népe között. Jó, hát nem Magyarországon vegyült, hanem Svájcban, mert itthon két perc alatt ismerték volna fel – de vegyült. Persze felvetődik a kérdés, hogy ő, akit hazai útjan a szerető és óvó gondoskodás megannyi jele vesz körül (valamint egy kisebb hadsereg) hogyan szabadult meg a testőreitől ennek a kalandnak az időtartamára, de ügyes ember, valahogy elintézte.

Mármost azt fel sem tételezzük, hogy ezek az utak titkosak volnának, és bármiféle összefüggésben állhatnának gazdasági vagy politikai tevékenységgel, ezek, kérem tanulmányutak voltak, miniszterelnökünk tanulmányozta az alpesi műlesiklást, az óra- és csokoládéipart, valamint a világhírű svájci pénzintézetek szervezeti felépítését. Mi több, a vasúti utak olcsóbbak is voltak a repülőgépen abszolváltaknál. Ami azt jelenti, hogy tanult is valamit Svájcban: takarékosságot.

Vagy azt, hogy bizonyos ügyekben kerüljük a feltűnést.

Nem is értem, hogy az Együtt alelnöke, Hajdu Nóra miért szólította fel tegnap Orbán Viktort, hogy tisztázza a svájci utak kérdését.

Tiszta az: ott járt, mert csak és mert úri kedve úgy tartotta, valamint mert dolga volt arrafelé, Mügli am Seeben. Ez a település a Mügli-tó partján terül el, és arról nevezetes Svájcban, hogy a köztársaság legjelentéktelenebb helysége.

Megfejtettem a titkot.

Rájöttem, mit keres Orbán Svájcban.

Az Álmodó Buddhát, mint Eddy Rancing a Szőke Ciklonból.

Csak Grétével jobb lesz, ha óvatosan viselkedik, mert kutatás közben kihívhatják az emberre a tűzoltóságot, minek következtében el kell jegyezni a Buddhát.

Akkor már értem a különös diszkréciót és a nép közé vegyülést is.

Én se dicsekednék azzal, ha erre adnám a fejemet.

Mármost, ha valaha meg is tudunk valamit ezekről az utakról, az kétségtelenül inkább lesz irodalmi, mint politikai esemény.

Mert vagy Rejtő-regényt hallhatunk majd velük kapcsolatban, vagy az Ezeregyéjszaka meséit.