Kerítésen túl
Tarantino visszavonulása előtt még alaposan hasba rúgta Ryan Reynolds-ot
Quentin Tarantino közelgő 10. filmje, a „The Movie Critic” ahogy minden új Tarantino-film okot az ünneplésre, ám itt némi üröm is vegyül az örömbe, mert a rendező bejelentése szerint ez a projekt lesz az utolsó játékfilmje. Bár Tarantino továbbra is nyitott más médiumokban, például a televízióban és a színházban való munkára, abban sokkal magabiztosabbnak tűnik, mint valaha, hogy a megfelelő időben hagyja el a „mozikat”.
By, By mozi
A Cannes-i Filmfesztiválon a Deadline-nek nyilatkozva Tarantino kifejtette, hogy az új filmek mozikba kerülését romboló erózió megerősítette abban a hitében, hogy ideje visszavonulnia a mozifilm készítéstől.
„Itt az ideje távozni. (…) Tetszik az ötlet, hogy 30 évig mindent beleadok, majd azt mondom: „Rendben, ennyi volt” (…) nem szeretek a csökkenő nyereségért dolgozni.”
A Sony dicsérete
„Valószínűleg a Sony-val fogom forgatni az utolsó filmemet, mert ők az utolsó igazi játékosok a városban, akik abszolút, teljes mértékben elkötelezettek a színházi, moziélmény mellett (…) Ők nemcsak a streaming hálózatuk táplálásával foglalkoznak. A sikert a mozik ülésein lévő emberek száma alapján ítélik meg. A sikert pedig az alapján ítélik meg, és azon, hogy a filmeket felszívja-e a korszellem.”
Erre mi szükség volt Mr. Tarantino?
Tarantino egy konkrét példát is mondott a streaming uralomra, a baj ezzel, hogy nem vehető igazán komolyan egy olyan ítélet ami a lehúzott művek ismerete nélkül születik:
„Úgy tűnik, hogy például Ryan Reynolds 50 millió dollárt keresett erre a filmre, 50 millió dollárt arra a filmre és 50 millió dollárt a következő filmre, mindezt a Netflixnél. (…) Nem tudom, mik ezek a filmek. Soha nem láttam őket. Megvan? Soha nem beszéltem Ryan Reynolds-al, de ezek a filmek a korszellemben nem léteznek. Olyan, mintha nem is léteznének.”
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén