Kultúra
Tarr Béla kapja a bécsi Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját
A közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmjeit bemutató seregszemlét április 13. és 22. között rendezik meg Bécsben.
Együtt vagy külön
A mustrán Tarr Béla személyesen mutatja be A torinói ló című alkotását, és mesterkurzust is tart a filmkészítés művészetéről – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint közép-kelet-európai és a kaukázusi régió, valamint Törökország és Ausztria 35 év alatti rendezői január 31-ig jelentkeznek alkotásaikkal a fesztivál rövidfilmes versenyére.
A rövidfilmes versenyt a Brexithez és a katalán válsághoz is kapcsolódva, Együtt vagy külön címmel hirdették meg. A beküldött pályamunkák közül a kategória legjobbjait az iráni származású Arash T. Riahi és Arman T. Riahi vezetésével összeülő szakmai testület választja ki. Az 1500 eurós (mintegy 470 ezer forint) fődíjat a bécsi Uránia Moziban fogják átadni.
A programra versenyen kívül 35 évnél idősebb alkotók is jelentkezhetnek, a Denis Mujovic bosnyák-holland producer és a fesztiváligazgató Magdalena Żelasko által legjobbnak ítélt pályamunkákat le is vetítik a fesztiválon. A versenyen kívül vetített alkotások is esélyesek a rövidfilmes kategória szintén 1500 eurós közönségdíjára.
A versenybe beválogatott rövidfilmek alkotói közül tízen ott lehetnek a Let’s Cee Talent Academy képzésén, amelyet először idén rendeztek meg 12 ország 26 fiatal filmesének részvételével – írja a közlemény.
Bővebb információ itt található.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?