Gyorshír
Tátrai Tibor életműdíjas
Megtisztelőnek tartja Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, érdemes művész, hogy az idén ő kapta meg a Petőfi rádió zenei életműdíját.
Megtisztelőnek tartja Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, érdemes művész, hogy az idén ő kapta meg a Petőfi rádió zenei életműdíját. A művész a hirado.hu-nak adott interjúban elmondta, idén télen lesz 50 éve, hogy a színpadon áll, és ötvennél több nagylemezt készített.
„Mindenféle zenei irányzatok megtaláltak…”
Felelevenítette, hogy amikor 16 évesen „élesben” először lépett a színpadra, Radics Béla, a legendás gitáros szeme elkerekedett a rémülettől.
Mindenképpen nagyon megtisztelő, hogy a Petőfi Zenei Díj történetében Bereményi Géza dalszövegíró és Demjén Ferenc énekes, dalszövegíró után következett a sorban
– mondta a portálnak Tátrai Tibor.
„Magamtól tanultam gitározni, a technika még nagyon hiányzott, csak a szív és az akarat volt meg a játékhoz”
A kezdetekről szólva elmondta, hogy „mindenféle zenei irányzatok” megtalálták, nem másolt senkit a külföldiek közül, de tőlük megtanulta, hogyan kell bluest játszani,
„ami persze kreativitás nélkül semmit nem érne”.
A zene, amelyet akkor előadtak, teljesen új volt, nem játszotta előttük még senki itthon.
Mindig vannak körülöttem tehetséges fiatalok
serdülőként „telibe kaphatta” Radics Béla energiáját, s ahogy teltek az évek, készültek a lemezek, felnőtt mellette két-három gitárosgeneráció, nekik már ő lett „a Radics”.
Mesterei között említette még Orszáczky Miklóst (Jackie Orszáczkyt), a Syrius együttes basszusgitárosát, aki 1974-től haláláig, 2008-ig Ausztráliában élt. Azt mondta, csoda történt vele, hogy 20 évesen bekerülhetett Jackie mellé „egy olyan érett bandába, mint a Syrius”.
Pályájára visszatekintve kiemelte, hogy mindig olyan helyekre ment, ahol nálánál sokkal jobb zenészek voltak, mivel így tudott fejlődni. A Syriusszal lett volna lehetősége külföldön folytatni a pályáját, Ausztráliába mehettek volna, mindent eladtak, aztán senki nem kapott útlevelet. Ezzel gyakorlatilag szinte vége is lett az együttesnek.
Aztán jött a Mini, utána pedig a Generál együttes.
A külföldi fellépésükkel kapcsolatban azt mondta, akkor meg csak ő nem kapott útlevelet, a hivatalos válasz szerint közérdeket sértett, de amikor később utánanézett, kiderült, hogy „egy irodista kislány rossz fiókba tette” az útlevelét.
Később beutazta a világot, s bár hívták, és meg is fordult a fejében, soha nem akart másutt élni.
Tátrai Tibor beszélt arról is, hány koncertre készül éppen: augusztus 10-én a Tátrai Banddel, 11-én Hobóval lép fel az új Ifi Parkban, aztán 15-én Deák Billel Debrecenben, 19-én Kőbányán, 20-21-én meg a Strand Fesztiválon az Ivan & The Parazollal játsszák a Hobo Blues Band Vadászat albumából a Vadászok gyülekezőjét.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
1xslots casino официальный сайт регистрация
2025.01.28 19:23 at 19:23
бесплатно прогон сайта http://swissairways-va.com/phpBB3/viewtopic.php?p=1754951#p1754951 купоны на скидку алкоголя https://surfaceprophets.com/members/davidelicy.5309/ запрет индексирования сайта https://irc.floobits.com/Jamesamiva статьи для продвижения сайта по юриспруденции
проверить индексацию сайта линкбокс скачать фильмы на телефон mp4 теремок купоны на скидку сегодня http://parus-perm.ru/communication/forum.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=36213 что такое прогон по трастовым сайта http://ivangandola.com/index.php/forum/user/3872-nicequery66
прогон сайта в каталогах статей валберис купон на скидку https://fm.xndl.com/home.php?mod=space&uid=635750 прогон по трастовы сайтам https://opensourcebridge.science/wiki/%D0%93%D0%BB%D0%B0%D0%B2%D0%BD%D0%B0%D1%8F_%D0%94%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B3%D0%B0_%D0%90%D0%B2%D1%82%D0%BE%D1%88%D0%BA%D0%BE%D0%BB%D0%B0 прогон сайта бесплатно онлайн
прогоне сайта по каталогам самостоятельно прогон сайта по профилям http://www.pax.nichost.ru/forum/view_profile.php?UID=126436 ускоренная индексация страниц сайта онлайн https://17wife.com/home.php?mod=space&uid=50638&do=profile раскрутка и прогон сайта https://www.usajobsindex.com/author/jimmydrype/
прогон сайта по каталогам это https://wiki.dulovic.tech/index.php/%D0%94%D0%BE%D1%81%D1%82%D0%B0%D0%B2%D0%BA%D0%B0_%D0%9F%D0%B8%D1%86%D1%86%D1%8B_%D0%9E%D1%82_%D0%A0%D0%B5%D1%81%D1%82%D0%BE%D1%80%D0%B0%D0%BD%D0%B0_MUCHO seo продвижение сайта статьи https://adobeacrobat.cc/member.php?action=profile&uid=1068 прогон сайта по профилям что это http://www.techieshah.com/2019/08/eclipse-server-tomcat-v85-server-at.html промокод олди на скидку купоны oldi
статейным прогон что это http://www.dvorchany.grodno.by/user/Jamescok/ статьи smm продвижение еаптека купоны на скидку https://www.9tj.net/home.php?mod=space&uid=73647 купон скидки iqos
программа для прогона сайта по трастовым сайтам http://arsivforum.10tl.net/member.php?action=profile&uid=5547 промокод на бездепозитный бонус http://whirlpowertool.ru/index.php?subaction=userinfo&user=tangyhypocrite9 читай город промокод на скидку https://trueanal.org/user/Anthonywen/ weissgauff купон скидка https://kwik.adriensosa.fr/forums/users/tyronesloma/
закрыть ссылку от индексации nofollow список сайтов с прогонами купон скидки обувь http://mtpkrskstate.ru/forum/user/205404/ бесплатный прогон сайта по закладкам https://shgs.ru/forum/profile.php?mode=viewprofile&u=96554 сайты вышивок без прогонов
скачать букмекерскую контору casino ru https://glvk.guru/ porno Илья Ковальчук (хоккей) казино рояль смотреть https://sovsekretno.net/ up casino Скоробогатова Ольга Николаевна порно букмекерская контора бесплатно скачать Черкесова Бэлла Мухарбиевна порно симулятор казино где казино букмекерская контора бесплатно скачать
http://site1501.ru