Kerítésen túl
Tengerre menni nem kell félnetek jó lesz – Hány fokos a víz?
Eddig úgy szoktuk meg, hogy augusztus huszadika után, néha gyorsan máskor fokozatosan, de romlani kezd az idő. Kinek volt kedve akkor tengerre szállni, talán csak a nyugdíjasoknak, nem úgy mostanában amikor nemcsak az nem biztos, hogy mikor kezdődik az „aranyősz” más néven a vénasszonyok nyara, de könnyen lehet, hogy el is marad.
Még működnek a régi reflexek?
Többen is augusztus végére, vagyis Szent István napja utánra időzítették a nyaralásukat, mivel huszadika után már az árak is egy picit csökkentek, és turistából is kevesebb van, ugyanis sokan már a jövő heti iskolakezdésre készülődnek, s nem szeretnék, ha a gyerekek a nyaralás után egyből az iskolapadba ülnének be, hanem hagynak nekik egy kis akklimatizálódási időt.
Nyugi langyos a tenger, mint nyáron!
Azoknak, akik öt nappal szeptember elseje előtt mennek Horvátországba nyaralni, nem kell azon idegeskedniük, hogy a tenger hőmérséklete már nem megfelelő lesz. Rovinjnál augusztus 26-án reggel 27,5 Celsius-fokos volt az Adria, de azoknak se kell aggódniuk, akik Split környékére mentek, ott ugyanis 26,8 Celsius-fokot mértek– nyugtat meg mindenki a Szabad Magyar Szó.
„Tengerre magyar!”
Annak ellenére, hogy közeleg a hivatalos ősz, a Horvát Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet közölte, a forróság még a héten is tart, és a nappali legmagasabb hőmérséklet 35 Celsius-fok körül lesz, s így a víz hőmérséklete se csökken. Malinska, Mljet és Pula környékén hétfő reggel nyolc órakor az Adria hőmérséklete meghaladta a 26 Celsius-fokot. Horvátországban a tenger most Šibeniknél a leghidegebb, ahol a hőmérő 23,5 Celsius-fokot mutatott.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára