Bulvár
Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
A közelmúltban egy ijesztő pletyka kapott szárnyra a Dél-Fejér megyei településen. Eszerint egy édesanya a napokban szándékosan elgázolt három gyermeket, nem is akárhol: az általános iskola közelében- írja a FEOL portál.
A pletyka ereje
A szóbeszéd úgy tartja, az anyuka azért jutott erre a döntésre, mert gyermekét már egy ideje zrikálták az iskolatársai, azonban hiába kért szakmai segítséget, süket fülekre lelt. Az elgázolt gyermekek állítólag a bántalmazók voltak.
Tisztázzuk!
Az ügyben a portál megkereste a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Válaszukban azt írták:
„december 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló 3 gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek.”
A rendőrség reakciójában tehát nincsen szó szándékosságról. Mindezek ellenére a 48 éves sofőrt közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vezetői engedélyét pedig elvették.
Iskolai bántalmazás
Országszerte nő az utóbbi években az iskolai bántalmazások szám amiket a diákok követnek el egymás ellen, és az is tény, hogy ezekben az esetben, olykor meg sem várva mit lép az ügyben az érintett iskola, a szülők maguk igyekeznek egyre brutálisabb módon igazságot tenni.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?