Kerítésen túl
Terrorveszély-plusz – Minden eszközre, minden emberre és minden forrásra szükség van
A fenyegető összehangolt terrorveszély megnövekedésével érvelve kért megnövelt költségvetési forrásokat az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója csütörtökön kongresszusi meghallgatásán.
Terrorszervezetek sora szólított fel támadásra
Christopher Wray a Képviselőház 2025-ös költségvetésről szóló bizottsági ülésén azt hangoztatta, hogy október 7. után külföldi terrorszervezetek sora szólított fel támadásokra amerikaiak és szövetségeseik ellen. Megállapította, hogy a legközvetlenebb veszélyforrást ma az jelenti, hogy a felszólításokból ösztönzést merítve egyének, vagy kisebb csoportok követnek el belföldön terrortámadást.
Hozzátette azt is, hogy az Iszlám Állam afganisztáni szervezete által Moszkvában végrehajtott támadás növeli a valós aggodalmat egy összehangolt terrorista akció miatt is.
Terrorista tini
„Minden eszközre, minden emberre és minden forrásra szükség van most, hogy képesek legyünk megküzdeni a fenyegetettséggel és fenn tudjuk tartani az amerikaiak biztonságát”
– fogalmazott az FBI igazgatója, és hozzátette, hogy a terrorveszély most nem annak van itt az ideje, hogy költségvetési csökkentés, vagy bármilyen visszalépés következzen be. Az amerikai hatóságok Idaho Államban a hétvégén vettek őrizetbe egy tizenévest, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám állam nevében készült terrorakcióra egy templomban. A 18 éves férfit szombaton fogták el egy nappal az állítólag kitervelt terrorakció előtt. Az ügyészség vádirata szerint Alexander Mercurio azt tervezte, hogy gyúlékony anyaggal, bozótvágó késsel és fémcsővel, valamint az apjától ellopott lőfegyverrel támadja meg az otthona közelében működő templomot vasárnap Coeur d’Alene városában.
Keresztény szülők muszlim fia
A nyomozás megállapítása szerint Alexander Mercurio keresztény vallású szülei akarata ellenére áttért a muzulmán hitre.
Állítása szerint a koronavírus-járvány kezdetén, az iskolabezárások idején, gyerekként vette fel a kapcsolatot az Iszlám Állam egy csoportjával. Ezt követően mintegy két éven keresztül kommunikált a Szövetségi Nyomozó Iroda fedett ügynökeivel, akik az Iszlám Állam tagjainak adták ki magukat.
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról