Bulvár
Theranos: bevonult a börtönbe Elizabeth Holmes, a csalás miatt elítélt korábbi milliárdos vállalkozó
Megkezdte börtönbüntetése letöltését kedden Elizabeth Holmes, a Theranos nevű egészségügyi startup-cég csalás miatt elítélt alapítója.
Megkezdte börtönbüntetése letöltését kedden Elizabeth Holmes, a Theranos nevű egészségügyi startup-cég csalás miatt elítélt alapítója.
A 39 esztendős Holmest 11 év és három hónap börtönre ítélte a bíróság tavaly novemberben
Azután kellett megkezdenie büntetésének megkezdését, hogy a fellebbviteli bíróság elutasította kérelmét arra, hogy fellebbezése elbírálásáig ne kelljen rácsok mögé vonulnia. A törvényszék úgy találta, kicsi a valószínűsége annak, hogy a panasz új eljáráshoz vezessen.
Elizabeth Holmes a Theranos egészségügyi vállalkozás alapítójaként 2010 és 2015 között megtévesztette a befektetőket azzal, hogy elhitette velük, forradalmi találmányának köszönhetően mindössze pár csepp vér elegendő egy teljes vérkép összeállításához és különböző betegségek kimutatására.
Az egykor 9 milliárd dollárosra becsült céget sokáig „a Szilícium-völgy kedvenceként” emlegették
Holmes pedig számos elismerést kapott, egyebek között Barack Obama akkori amerikai elnök is kitüntette. Az áttörésként hirdetett vérvizsgálati eljárás híre nyomán a vállalat igazgatóságában ismert politikusok is szerepet vállaltak, köztük egykori amerikai külügyminiszterek, mint Henry Kissinger és George Schultz, valamint James Mattis korábbi védelmi miniszter.
A The Wall Street Journal című lap 2015-ben indított cikksorozatot, amelyben azt állította, hogy a cég készülékei hibásak és pontatlanok. A vállalat a botrány kitörése után gyorsan csődbe ment, majd 2018 szeptemberében hivatalosan megszűnt, Holmes ellen pedig – a Theranos korábbi operatív főigazgatójával, Ramesh „Sunny” Balwanival együtt – még abban az évben vádat emeltek.
A vizsgálat során kiderült, hogy a cég által kínált technológia nem működik.
2022-ben Holmest és Balwanit is bűnösnek találták a befektetők megkárosítása vádjában
Eredetileg Holmesnak – aki az eljárás ideje alatt két gyermeket is szült – a büntetése letöltését április végén kellett volna megkezdenie, amit kérelme benyújtása miatt elhalasztottak. Kedden Edward Davila illetékes bíró egyúttal 452 millió dollárban (154 milliárd forint) határozta meg azt az összeget, amellyel Holmes és Balwani a befektetőknek adós. Balwani már megkezdte 12 év és 11 hónapban megállapított börtönbüntetése letöltését.
Elizabeth Holmes kedden Texas államban egy nők számára fenntartott, alacsony biztonsági fokozatú börtönbe vonult be, amiről több televíziócsatorna élő tudósításban számolt be.
A Terminátor csendben nézi – Háborúskodás Schwarzenegger gyerekei között
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….