Sport
Tizenhárom gólos magyar siker a litvánok ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-23-ra legyőzte Litvániát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán Érden.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-23-ra legyőzte Litvániát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán Érden.
Mikler Roland védéseire alapozva remekül kezdett a magyar válogatott, ezért a vendégek már a nyolcadik percben időt kértek (6-1)
A játék képe ezután sem változott, a 19. percig folyamatosan nőtt a házigazdák előnye. Lékai Máté kiválóan irányított, és a lövései is pontosak voltak, a védekezés pedig továbbra is hatékonyan működött. A folytatásban javult a litvánok teljesítménye támadásban, így felváltva estek a gólok, a szünetben pedig 20-13 volt az állás, mert a vendégeknek a hajrában volt egy 3-0-s sorozatuk.
A második félidő elején a magyarok ismét a találkozó első harmadában látott produkciójukat nyújtották, remek védekezésükre alapozva egy 7-1-es szériával 12 gólosra növelték a különbséget. Leimetert ekkor már – rendhagyó módon – Ligetvári Patrik helyettesítette jobbátlövőben, aki üres kapura gólt is szerzett, majd felállt védelemmel szemben is betalált.
A hajrára visszatért Leimeter Csaba, újabb gólt szerzett – összesen néggyel zárt -, és végül minden pályára lépő magyar mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt, a benevezettek közül csak Juhász Ádámot nem állították be.
A meglehetősen hűvös érdi csarnokban forró hangulatban ért véget a meccs, mivel a lelkes szurkolók alaposan megünnepelték a hazaiakat, akik a vártnál is simábban és nagyobb különbséggel győztek.
A kapusok közül Mikler nyolc védéssel, negyven százalékos hatékonysággal, Székely Márton 13 védéssel, 54 százalékos hatékonysággal zárt. A litvánoknál Aidenas Malasinskas és Tadas Rasakevicius is öt-öt gólt lőtt.
A két csapat 13. egymás elleni mérkőzésén három litván siker mellett a tizedik magyar siker született.
Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
„Elégedettek vagyunk a végeredménnyel, és legfőképp a ma mutatott játékkal. Minden játékosunk koncentrált, és igyekezett a maximumot nyújtani, mind támadásban, mind védekezésben. Ez egy fontos első lépés volt számunkra a sorozatban, remélem, hogy ilyen csapatszellemmel folytatjuk a selejtezőket.”
Férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező
6. csoport, 1. forduló
Magyarország-Litvánia 36-23 (20-13)
Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Bodó 4, Bóka 3, Hanusz 2, Hornyák 2, Juhász, Leimeter 4, Ligetvári 3, Lékai 5, Rodriguez 1, Rosta 2, Sipos 1, Sunajko 4 (1), Szita 4, Szöllősi 1.
Litvánia: Gurskis, Morkunas (kapusok), G. Babarskas 3, P. Babarskas 1, Dumcius, Grimuta, Jovaisas 1, Lapiniauskas 1, Malasinskas 5 (4), Palevicius 2, Petreikis 2, Pleta 1, Rasakevicius 5, Simenas 1, Stankevicius 1.
Svájc-Georgia 24-23 (15-12)
A magyarok vasárnap 16 órától Tbilisziben szerepelnek Georgia vendégeként. A harmadik ellenfél márciusban Svájc lesz. A csoport első két helyezettje, valamint a nyolc csoport négy legjobb harmadikja jut ki a 2024-es németországi kontinenstornára.
Forrás: MKSZ / MTI
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet