Budapesti hétköznapok
Töltse az ünnepet bárzongoristákkal!

Volt egyszer egy különlegesen izgalmas műfaj, amit az éjszaka művészei, a bárzongoristák „műveltek„. Ezeknek a művészeknek ma élő utódai mutatják be tudásukat a Vigadó Pianoban, amely újdonságként szerepel az idei Szent István-napi rendezvénysorozat programhelyszínei között.

A bárok színe-világa
Alig néhány évtizede, amikorra a budapesti éjszakai élet fénykora múlóban volt, szinte nem volt olyan kisebb, de nagyon közkedvelt pianobár, amelynek ne lett volna egy-egy ikonikus zongoristája. Csak azért nem soroljuk a helyek és bárzongoristák neveit, mert szinte biztos, hogy kihagynánk valakit és ezt nem akarjuk. E sorok írójának sok vidám éjszakáját tették még emlékezetesebbé, illetve sok nehéz sötétségen segítették át ezek a lélekdoktorok, akiktől bármilyen zenét lehetett rendelni, hiszen mindent ismertek.
Múltidézés
A rendezvény három napja alatt Edith Piaf, Frank Sinatra, Tony Bennett, Stevie Wonder, Whitney Houston, George Benson, George Michael, Lionel Richie, Sting és magyar popzenei előadók slágerei is élőben hangzanak el. A stílusok között szerepelnek egyebek mellett klasszikus bárzongora koncertek, népszerű magyar slágerek előadásai, filmzenei barangolások, francia sanzonok és táncbemutatóval fűszerezett operett egyvelegek bárzenei köntösben
– közölték. A Szent István Nap programjai, valamint az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos részletes információk, folyamatosan bővülő tartalommal, a https://szentistvannap.hu/ weboldalon érhetők el.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?