Bulvár
Toplistás magyar bűnözőket fogtak el egy nemzetközi akcióban Spanyolországban
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit vettek őrizetbe a magyar és a spanyol hatóságok a napokban Spanyolországban, az elfogottakat Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták.
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit vettek őrizetbe a magyar és a spanyol hatóságok a napokban Spanyolországban, az elfogottakat Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták.
A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresett társaság két tagja továbbra is bujkál
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályát vezető Boross Zoltán kiemelte, a spanyolokkal közös akcióban három szervezett bűnözőt sikerült egy időben elfogni. V. Sándor Istvánt, V. Rolandot és K. Erik Tibort július 19-én vették őrizetbe a spanyolországi Calp településen.
A gyanú szerint V. Sándor István és társai 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén körülbelül 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt, több ezer tő kender termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki. Az üzemet a KR NNI debreceni osztálya 2021 májusában felszámolta, az ügyben 165 kilogramm kábítószert, illetve több mint 380 millió forintnyi vagyont foglaltak le.
A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk, közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon elfogtak; a szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.
A bűnszervezet öt tagja 2022 októberében bekerült az Europol Game Over elnevezésű médiakampányába, a legkeresettebb ötvennégy európai bűnöző közé. Korábban arra még nem volt példa, hogy Magyarországról egy időben öt körözött is szerepeljen a Most Wanted listán.
A hatóságok szerint V. Sándor István és társai körözésük alatt Spanyolországba menekültek, és éveken át bujkáltak külföldi álneveken. Illegális tevékenységüket azonban ekkor sem adták fel: rejtőzködésük alatt 2022 tavaszától további magyar állampolgárok bevonásával, kamionokba rejtve kábítószert csempésztek Magyarországra, ami miatt a KR NNI győri osztálya folytat ellenük nyomozást.
A beszerzett bizonyítékok alapján legkevesebb tíz alkalommal száz kilogramm marihuánát és tíz kilogramm kokaint hoztak be Magyarországra szervezett módon. A bűnbandától tavaly novemberben tizenhat kilogramm marihuánát és egy kilogramm kokaint foglaltak le a nyomozók az egyik szállításkor, amikor a sofőr belépett Zala vármegye területére Szlovénia irányából.
A sajtótájékoztatón kitértek arra, hogy a társaság két tagja, Bagaméri Tamás ás Csikós András továbbra is szökésben van, mindketten Magyarország körözési toplistáján szerepelnek, Bagaméri pedig egy hete átvette V. Sándor István helyét az Europol körözési toplistáján.
A rendőrség azt kéri, hogy akinek érdemi információja van a két körözöttről, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón.
Friss
- Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’
- Orbán Viktort Megafon-samesz erősítéssel reptetjük -mi, a köz- Európa-szerte
- Trump-coki: elutasították a kérelmét az USAID-pénzek befagyasztása dolgában
- Schmidt leiskolázva: ‘ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk’ (Péterfalvi Attila)
- Na, ti aztán megéritek a pénzeteket!
- Tudta, hogy Cristiano Ronaldo labdába sem rúghat Mészáros Lőrinc mellett?
- A naiv Al Di Meola elhiszi, hogy hathat Orbán Viktor józan eszére – Újabb kísérlet a Grammy-díjas zenésztől
- Schmidt Mária tanácstalanságában (?) a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….