Bulvár
Túlteljesített az Aldi, most aztán fizethet
Értehetetlen miért tette az Aldi: alkoholvásárlásnál jogellenesen rögzítették a vevők születési dátumait, majd tárolták az érzékeny adatokat 180 napig,
Ez már egy szabadszemmel is jól látható összeg
95 millió forintos adatvédelmi bírságot kell fizetnie az Aldinak, amiért jogellenesen rögzítették a vásárlók születési dátumait, majd tárolták az érzékeny adatokat 180 napig – írja a hvg.hu a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleménye alapján.
A történet apropója egy tavaly nyári ügy, amikor is furcsa kereskedelmi gyakorlatot folytattak az Aldiban: szeszesital vásárlásnál akkor is elkérték az emberek személyi igazolványát, ha egyértelmű volt, hogy elmúltak 18 évesek. Az áruházlánc nem tagadta vádakat, magát a gyakorlatot pedig a dolgozóik munkájának megkönnyítésével indokolta.
Az MSZP-s Tóth Bertalan volt a bejelentő
Szeptemberben végül fogyasztóvédelmi eljárás indult, miután az MSZP-s Tóth Bertalan az Aldi gyakorlatának jogszerűségét firtatta. De időközben a NAIH 2022-es évi beszámolójából is kiderült, hogy többen éltek adatvédelmi panasszal. A bírság mellett az adatvédelmi hatóság az életkor ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlat felülvizsgálatára, valamint az üzlethelyiségekben megvalósuló adatkezelésekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató kihelyezésére is kötelezte az üzletláncot -írja az RTL.hu.
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…