Kerítésen innen
Nem kellett sokat várni: változás van a Tisza pártban, Ő az új elnök
Ha Tisza párt, akkor Magyar Péter – ugrott be elsőre sokaknak. Mostantól változás van a párt első emberének személyében, ugyanis a mai naptól a papírforma igazodik a köztudathoz.
…és igen!
Hétfőn a Tisza Párt tisztújító közgyűlése a párt elnökévé választotta Magyar Pétert.
A Facebookon közölte Magyar Péter, hogy megválasztották a Tisza Párt elnökévé.
Az alelnökök Radnai Márk, a párt operatív vezetője és Tarr Zoltán, az európai parlamenti delegáció vezetője lesznek.
A párt eddigi elnöke, Szabó Attila a jövőben tiszteletbeli, alapító elnök lesz. Neki és Somodi Erzsébet korábbi alelnöknek is köszönik az eddigi segítséget. Hozzátette, hogy
több ezren kérték eddig felvételüket a pártba, a jelentkezések feldolgozása pedig folyamatban van.
A párt újalapszabályának és SZMSZ-ének elfogadása után, várhatóan novemberben, rendkívüli tisztújító kongresszust tartanak, amelyen megválasztják a párt új vezető testületének tagjait,
„figyelve arra, hogy a hölgyek egyenlő képviselettel rendelkezzenek minden poszton”
– fogalmazott Magyar Péter.
Szerző
Friss
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak