Kerítésen túl
Új tulajdonosnál a világ lerégebbi balos beállítottságú lapja, az Observer

Új tulajdonoshoz kerül a világ legrégebbi vasárnapi lapja, az 1791 óta megjelenő brit Observer, miután az eddigi kiadó és a vevőjelölt pénteken megállapodásra jutott a tranzakció részleteiről.
Politika-közeli?
A baloldali irányzatú hetilapot és hétközi testvérlapját, a The Guardiant jelenleg a Guardian Media Group (GMG) nevű kiadócsoport gondozza. A cég azonban már szeptemberben jelezte, hogy meg akar válni az Observertől, és tárgyalásokat folytat az adásvételről a Tortoise Media nevű hírportállal.
A kérő
A Tortoise Media vezetője és társalapítója James Harding, a The Times című vezető konzervatív brit napilap volt főszerkesztője, aki később a BBC közszolgálati médiatársaság hírszolgáltató részlegének (BBC News) igazgatója is volt.
A 2018-ban létrehozott Tortoise Media másik társalapítója Matthew Barzun, az Egyesült Államok volt londoni nagykövete, aki Barack Obama egykori demokrata párti amerikai elnök választási kampányának pénzügyi vezetőjeként is tevékenykedett.
A Guardian újságírói a héten kétnapos sztrájkot tartottak az Observer készülő eladása ellen tiltakozva, de a Scott Trust – a Guardian Media Group tulajdonosa – és a Tortoise Media pénteken bejelentette, hogy megállapodott a tranzakcióról.
Ennek feltételei közé tartozik, hogy a Scott Trust a Tortoise Media egyik legnagyobb részvényese lesz, az új tulajdonos pedig 25 millió font (12,5 milliárd forint) befektetést hajt végre az Observerben a lap nyomtatott kiadásának fenntartása és digitális változatának fejlesztése végett.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A megújulás ígérete
Ole Jacob Sunde, a Scott Trust elnöke a megállapodás bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott:
az Observer új alapjainak megteremtéséhez megfelelően finanszírozott, hosszú távlatban gondolkodó szövetségesre volt szükség, aki tiszteletben tartja a lap szerkesztői függetlenségét és liberális értékeit, és e feltételeknek a Tortoise Media megfelel.
James Harding, a Tortoise alapítója és vezetője is azt hangsúlyozta, hogy az Observer a liberális, úttörő újságírás legjobb hagyományait testesíti meg, és a Tortoise Media örömmel vesz részt a lap megújításában.
A tranzakcióról szóló megállapodást várhatóan néhány napon belül hivatalosan is aláírják.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek