Voks 2024
Újabb főpolgármesterségre ácsingózó bújt elő a smizettből: az Új Magyar Birodalmi Mozgalom színében

Ha azt hitte, már mindent tud a főpolgármester-jelöltek személyéről, most kiderült, hogy távolról sem! Egy eddig ismeretlen, mindössze 5 hónapja létező, tavaly decemberben bejegyzett új párt is bejelentette, hogy főpolgármester-jelöltet kíván indítani a június 9-i összevont EP-s és önkormányzati választáson. A sorrendben hatodik rajthoz álló aspiráns.
Amit tudtunk….
Az eddig bejelentett főpolgármester-jelöltek mezőnye tehát így néz ki:
- Karácsony Gergely újrázó főpolgármester
- Brenner Koloman (Jobbik)
- Grundtner András (Mi Hazánk)
- Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP)
- Vitézy Dávid (LMP-Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület)
…és itt a meglepi!
A sorrendben hatodik rajthoz álló aspiráns
Ferenczik József, az Új Magyar Birodalmi Mozgalom elnevezésű párt elnöke.
A pártot március 17-én már nyilvántartásba vette az önkormányzati választásra jelölő szervezetként a Nemzeti Választási Bizottság, így nem volt akadálya, hogy bejelentsék jelöltjüket, akinek április 20-a után össze kell gyűjteni az induláshoz szükséges 5 ezer ajánló aláírást is. Ehhez elég nagy mozgósító erő szükségeltetik majd az Új Magyar Birodalmi Mozgalom esetében, mert bár a tagság nagysága nem ismert,
a néhány hónapja létező pártnak egyelőre mindössze 30 követője van a hivatalos Facebook oldalán.

Az ok – szerintük- amiért megkerülhetetlenek
A főpolgármester-jelöltet bejelentő közleményük szerint azért indítanak saját kihívót a választáson mert
“visszataszítónak találjuk az összes politikai párt jelöltjét, puccos ruháikban, álszent, hazug, félrevezető és önös érdektől vezérelt, mocskos politikai kampányuk miatt.”
A párt az alapszabálya szerinti céljai közé sorolja
“a mindenkori politikai elit teljes leváltását, valamint a teljes elszámoltatását”.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek