Kerítésen túl
Újabb lépés a dohánytermékek betiltása útján
Előzetesen elfogadta a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló tervezetet. Az indítványól még döntenie kell a parlament felső kamarájának, a Lordok Házának, majd a részletes, harmadik olvasatbeli vita után újból az alsóháznak is, de a végleges jóváhagyás a kormányzó Konzervatív Párt frakcióján belüli jelentős ellenállással együtt is biztosra vehető, mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt teljes egészében támogatja.
Kormány és ellenzéke közös akarata
A készülő törvény, amelynek tervezetét Rishi Sunak miniszterelnök tavaly ősszel terjesztette elő, büntetendő
cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek.
A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez.
Ennek alapján a most 14-15 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet,
tekintettel arra, hogy a kormányrendeleti szintű jelenlegi brit szabályozás is csak 18 éven felülieknek engedélyezi dohánytermékek eladását. Hosszú távon így az egész lakosságra kiterjed majd a forgalmazási tilalom.
Alsóházi nagy többség
A második olvasatbeli, vagyis az általános vita után megtartott kedd éjszakai szavazáson az alsóház 383 képviselője voksolt a tervezetre 67 elutasító szavazat ellenében.
Végleges elfogadása után ez lesz a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kimutatása szerint Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást: évente 80 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzásból eredő betegségekhez, és a daganatos megbetegedések negyede is a dohányzás miatt alakul ki.
Percenkén egy újabb beteg
Az NHS statisztikái szerint a brit kórházakba csaknem minden percben bekerül egy-egy olyan páciens, aki dohányzástól betegedett meg.
A mostani törvénytervezet a legnagyobb horderejű dohányzásellenes kezdeményezés Nagy-Britanniában azóta, hogy a Munkáspárt vezette előző kormány 2007-ben minden zárt közösségi helyiségben – köztük a munkahelyeken, a közintézményekben és a vendéglátóhelyeken – megtiltotta a dohányzást.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….