Bulvár
Újabb vonatkatasztrófa – Sín-Tér az elsodrás
Elsodort egy embert a vonat Nagyvárdánál. A tűzoltók az utasok átszállításában nyújtanak segítséget.
Gyalog érkezett a segítség
Elsodort egy embert a Záhonyból Debrecenbe közlekedő szerelvény a kisvárdai vasútállomástól nagyjából fél kilométerre. A város hivatásos tűzoltói gyalog közelítették meg a helyszínt, és a Fényeslitkéről érkező mentesítő szerelvényre segítenek átszállni a vonat utasainak. Az esethez mentő is érkezett. A MÁV tájékoztatása szerint a helyszínelés végéig egy vágányon szünetel a forgalom Kisvárda és Fényeslitke között, emiatt hosszabb menetidőre lehet számítani a Nyíregyháza-Záhony szakaszon – írja a katasztrófavédelem.
Több száz méter a féktávolság
A MÁV az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében. A MÁV Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem fizikusának közreműködésével Sín-Tér címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára. A vasúti járművek féktávolsága több száz méter, a vonatok hirtelen megállítása esélytelen. Számtalan baleset egyértelmű oka a „még átérek” látásmód, amikor a síneken átkelő gyalogos vagy autós rosszul méri fel a közeledő szerelvény sebességét és a vonat fékútját.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik