Vajon mire tanít egy kamaszt az élveboncolás?

Élő állatokat boncoltak a keszthelyi gimnazisták a biológia-szakkörön címmel jelent meg írás a napokban  több felé is. A cikk két dolog miatt is felháborodásra ad okot. Egyrészt, mert – nyugdíjba vonulásomig  – 45 éven keresztül magam is biológia tanár voltam   másrészt azért, mert az eset kapcsán világosan látszanak a jelen oktatási rendszer megbocsáthatatlan hibái.

A z élet tisztelete

Vegyük sorra! Hogy szaktanári vezetéssel, diákok időnként élő állatokat boncoltak, már önmagában is megbotránkoztató. A tanár olyan, nem mindennapi esetet produkált, amely megkérdőjelezi a hozzáértését. A természettudomány-szakos pedagógusoknak mindennél fontosabb feladatuk a természet-, a környezet-, az élővilág-, vagyis az élet tiszteletére, szeretetére, megóvására nevelni. Az ismertetett ügy kapcsán az, hogy az illető kolléga jól képzett-e, széles tudással rendelkezik-e, csaknem érdektelen. A tanítványai (az említett esetek kapcsán) épp a legfontosabbat nem tanulták meg tőle: az élet tiszteletét.

Szakmai szabályok megsértése

Az ügy annyira felkavaró volt számomra, különösen, hogy „az igazgató és az érintett szaktanár álláspontja szó szerint az volt, hogy a tanórai kereteken belül végzett és irányított boncolást szakmailag és pedagógiailag elfogadhatónak tartjuk”, megkerestem az iskola honlapját. Az igazgató fizika, geofizika szakos tanár. Egyfelől tantárgya kapcsán is nagyon jól kell ismernie a természetvédelemmel kapcsolatos intézményi teendőket, másfelől – ez a kérdés messzire vezet –, miként fordul(hat) elő az, hogy az igazgató nem tudja, mi történik az általa vezetett intézményben. Különösen úgy, hogy például az emlegetett tanár a pedagógus szakma szabályait súlyosan megsértette. (Megjegyzem, nem az első alkalom után látott napvilágot az említett szakköri tevékenység, ugyanis a „keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében évek óta végeztek boncolásokat”.)

Arra nem térek ki, hogy az intézményvezetők alkalmasságának (alkalmatlanságának) nincs mércéje jelenleg, köszönhetően a 2011/CXC Köznevelési Törvénynek. Pontosabban a regnáló kormánynak és ezen belül az oktatásért felelős legfelsőbb vezetőségnek.

Az előző gondolatra pontosan rímel, hogy a „helyi tankerületi központvezető”, aki felelős a rábízott intézményekért, Nagykanizsán székel. A két város távolsága (52, 6 km) már önmagában is erősen megkérdőjelezi a hatékony irányítást és a hathatós felügyeletet. Ötvenkettő, vagyis 52 nevelési-oktatási intézmény tartozik a fenti tankerületi központhoz, amely 32 településen található. Számomra ez már a vicc kategória, és gondolom, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül.

Alátámasztandó álljon itt azon települések listája, amelyek az említett tankerülethez tartoznak: Alsópáhok, Balatonederics, Bánokszentgyörgy, Bázakerettye, Becsehely, Borsfa, Csapi, Cserszegtomaj, Galambok, Gelse, Gyenesdiás, Hévízen 2 intézmény, Keszthely 6 intézmény, Letenye, Miháld, Murakeresztúr, Muraszemenye, Nagykanizsa 14 intézmény, Nagyrécse, Pusztamagyaród, Rezi, Sármellék, Szepetnek, Tótszerdahely, Zalaapáti, Zalacsány, Zalaszentbalázs, Zalakaros, Zalakomár, Zalaszántó, Zalavár, Várvölgy, Vonyarcvashegy.

Az oktatási rendszer hibái

Nézzünk a dolgok mögé! 2011-ben az újonnan megbízást kapott oktatási kormányzat első cselekedetei közé tartozott az iskolák önálló, vagy részben önálló gazdálkodásának felszámolása. Ez azt jelentette, hogy az iskolákban működő, változó számú (2-6 fő) gazdasági csoportot azonnal felszámolták. Ezen kollégák egy részéből alakult meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és annak számtalan tankerülete. Napnál világosabb, hogy két ügy motiválta az intézkedést. Egyrészt az oktatásügy olcsóbbá tétele, másrészt az iskolák önállóságának teljes megvonása.

E cikk keretei nem elegendőek ahhoz, hogy a jelen oktatási rendszer minden hibáját leírjam. Egy azonban biztos: már az elmúlt közel egy évtized is hatalmas kárt okozott diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt. Nehéz feladat mindezt helyreállítani. Ezért fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni április 8-án, mert csak így van remény az oktatás helyzetének megváltoztatására.

(Vendégszerző: Fischer Alajos, a neveléstudományok doktora, tanár)