Sport
Van mit keresnünk az olimpián, állítja Ligetvári Patrik a magyar kézilabda válogatott balátlövője
Ligetvári Patrik szerint a párizsi olimpián sem lesz félnivalója a januárban Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatottnak.
Az erőviszonyokról
A keddi sorsoláson eldőlt, hogy a magyarok sorrendben az Afrika-bajnok Egyiptommal, a Pánamerikai Játékokon címvédő Argentínával, majd Norvégiával, a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes Dániával, végül az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Franciaországgal találkoznak a csoportkörben. A negyeddöntőbe az első négy helyezett jut.
Az erőviszonyok alapján szinte biztos, hogy az egyiptomiak elleni első meccs sorsdöntő lehet a továbbjutás szempontjából, de Ligetvári Patrik számára azért is lesz pikáns, mert a Telekom Veszprémben együtt játszik az észak-afrikaiak jobbátlövőjével, Omar Jahjával, illetve balátlövőjével, Jehia el-Derával.
„Nagyon jó barátok vagyunk, napi szinten együtt vagyunk, de a sorsolás óta viccesen ellenségeknek hívjuk egymást. Már beszéltünk erről a csoportról, elemeztük is, és mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy ilyen erős ellenfeleket nem fogunk kapni, ha továbbjutunk”
– nyilatkozta a Veszprém-Szeged rangadó után az MTI-nek Ligetvári Patrik.
Hozzátette, egy olimpián bármi megtörténhet, másrészt a magyar válogatott ötödik lett a januári Európa-bajnokságon, és ha ugyanazt a formát tudják nyújtani nyáron is, akkor nincs félnivalójuk.
Magasan a léc
A védekező-specialista hangsúlyozta, bármilyen magasra tehetik saját magunknak a mércét, hiszen már bizonyították, hogy bármelyik ellenfelüket legyőzhetik, ha fegyelmezetten kézilabdáznak.
A Veszprém a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában március végén 37-30-ra, április elején 39-32-re, majd a bajnokságban péntek este 36-27-re nyert a Szeged ellen.
Ligetvári elárulta, szerinte nincs ekkora különbség a két csapat között, de maximálisan „beleálltak” a pénteki mérkőzésbe. Hozzátette, örül, hogy a szegediek létszámfölényes támadójátékkal rukkoltak elő, mert így tudtak készülni a dán Aalborg HB együttesére, amellyel jövő csütörtökön találkoznak a BL-negyeddöntő első meccsén.
„Tudtuk, hogy ennek a meccsnek nincs nagy jelentősége, egyedül a szurkolók számára. Nyilván a nagy riválisunk ellen játszottunk, és szerettük volna győzelemmel megünnepelni ezt a rangadót. Nagyon örültünk, hogy jól bele tudtunk állni a mérkőzésbe, fegyelmezettek voltunk, ugyanez kell majd a jövő héten is részünkről”
– magyarázta Ligetvári.
A pénteki találkozón az olimpiai kvótás magyar válogatott balátlövője, Szita Zoltán, valamint beállója, Bánhidi Bence nem játszhatott a csongrádiaknál, de Mikler Roland szerint nem ezért volt ilyen nagy a különbség a két együttes között.
„Sokkal magasabb szinten kell játszanunk a Veszprém ellen. Inkább a támadásunk az, ami jelen pillanatban nem úgy működik, ahogyan kellene, és mivel eladjuk a labdákat, nagyon sokat hibázunk, lerohanásgólokat lőnek. Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, nem tudunk segíteni, nem tudjuk tartani a frontot hátul”
– nyilatkozta az MTI-nek a szegedi kapus.
Megjegyezte, kevesebb volt a jobb szakaszuk, mint a gyengébb.
A két csapat legközelebb valószínűleg a Magyar Kupa döntőjében találkozik egymással május 19-én, majd az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntőben.
Mikler közölte, a mostani szezonban már négyszer játszottak a Veszprémmel, így már jócskán van videóanyaguk, amiből készülhetnek.
„Nem azt mondom, hogy szemléletet kell váltanunk, de sebességi fokozatot mindenképpen, hogy utol tudjuk érni a Veszprémet”
– szögezte le.
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet