Kerítésen innen
Váratlan helyről kapott pofont Magyar Péter
Magyar Péter ahogy azt meg is írtuk éppen tegnap jelentette be, hogy pártja jelképévé teszi 1965 lyukas zászlaját. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége szinte azonnal felszólalt az ötlet ellen.
Erős hangon tiltakozik POFOSZ
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) a leghatározottabban tiltakozik Magyar Péter azon bejelentése ellen, miszerint „A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló”.
Ezt, a minden hazafiasságtól, történelmi ismerettől és jóízléstől elrugaszkodott ötletet, Magyar Péter a facebook oldalán jelentette be 2024. október elsején.
Az 1956-os lyukas zászló a magyar történelmi zászlók sorába tartozik és így az egész nemzet önazonosságának és egyediségének szimbóluma.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc első napján keletkezett szimbólum pontosan a nemzeti szimbólumok szektás, ideológiai kisajátítása elleni tiltakozás okán jött létre.
A magyar nemzeti színeket kommunista jelképpel beszennyező Rákosi címert a magyar társadalom akkor azonnal és teljes egyhangúsággal és összefogással vágta ki, mint a nemzet önérzete elleni gyalázatot.
A világon a mai napig egyedülálló tiltakozási forma, a lyukas zászló, egy különleges nemzeti kincs és egyértelmű azonossági jel.
A legerélyesebben tiltakozunk különleges nemzeti jelképünk pártpolitikai célokra való felhasználás ellen.
E szégyenteljes ötletet magyar ember sehol a világon nem felejtheti el, mint olyan eszmei megerőszakolási kísérletet, amit pont a kivágott kommunista jelkép képviselt.
Nem kérünk a legújabb nemzetellenes erőszakból! Akár Magyar Péter, akár más vetemedik rá.
-fejeződik be a szervezet Országos sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye.
Érdekes módon azonban a POFOSZ csendben volt, Orbán Balázs megszólalása után, amelyben teljesen félreértelmezte 1956 üzenetét.
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?