Bulvár
Vegyünk „könnyes búcsút” a kánikulától, de ami most jön, az sem lesz kellemes
Hetek óta szenvedünk, nem csak mi, de szinte az egész kontinens, a kánikulától, most úgy tűnik legalább is egyelőre megszakad az embert próbáló hőség. A front azonban ami elhozza az enyhülés eléggé látványosan komor lesz.
Hosszan elnyúló hullámzó front osztja ketté kontinensünket
A front mentén természetesen erősen felhős az ég, és sokfelé fordul elő eső, zápor, zivatar. A front déli ágán Észak-Olaszország fölött sekély ciklon is képződött, ennek hatására Olaszország északi részein jelentős mennyiségű csapadék esett.
A front előtt Délkelet-Európa fölött még a hőség az úr, 32 és 39 fok között alakulnak a csúcsértékek, a front mögött Európa északnyugati, nyugati államaiban viszont már jelentősen visszaesett a hőmérséklet.
Kedd estig a Kárpát-medence időjárását az említett sekély ciklon alakítja, így többfelé várható zápor, zivatar, és keddre az ország döntő részén már megszűnik a hőség.
Magyaroroszágon is lassan vége a kánikulának
Késő délutánig nem valószínű zivatar az országban. Ezt követően előbb a Dunántúlon, a késő esti óráktól már a középső országrészben, majd hajnaltól az északkeleti megyék kivételével másutt is egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez általában viharos széllökések (ált. 60-90 km/h), jégeső (jellemzően 1-3 cm) és intenzív csapadék (ált. 10-25 mm) társulhatnak. Az északkeleti országrészt várhatóan kedden délután érhetik el a zivatarok.
Ma este, késő este elsősorban a Dunántúlon, kiemelten annak nyugati, északnyugati részén heves zivatarok kialakulásához is alkalmasak a légköri feltételek erősen viharos, károkozó (90 km/h-t meghaladó) szélrohamok, illetve akár 3-5 cm-t elérő, néhol esetleg ezt meghaladó átmérőjű jég kíséretében. Ezeken a tájakon az egymást követő zivatarcellákból néhol akár 30-40 mm-t meghaladó csapadék is összejöhet. Kedden napközben a Dunától keletre kiemelten a Dunakanyar, Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld keleti részén is előfordulhatnak heves zivatarok a fenti kísérőjelenségekkel.
Figyelem az időjárási helyzet függvényében ma este, késő este a Dunántúl északnyugati felén piros riasztás kiadása sem kizárt!!! (Meteorológiai Szolgálat.)
Orvosmeteorológia
Hétfőn, keleten tovább tart a kánikula, melegfronti hatással, nyugaton viszont már mérséklődik a meleg, és hidegfronti hatás kezdődik. A kettős fronthatás miatt fejfájás, vérnyomás ingadozás, szédülés jelentkezhet.
Kedden, országszerte hidegfronti hatás érvényesül, keleten is megjelennek a hidegfrontra jellemző intenzívebb tünetek. Különösen a nagy meleg után megterhelő a szervezet számára egy hirtelen hűvösebb időre való átállás, de mindenképpen felfrissülést jelent-Eumet.
Friss
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki