Verebes Istvánt a jelenlegi rendszernek az érzéketlensége és a pökhendisége zavarja a legjobban

Az ünnepi könyvhétre jelenik meg a Jászai Mari-díjas színész, rendező Tólig című kötete. Verebes István új könyve memoár, ugyanakkor kegyetlenül őszinte látlelet a hazai színházi állapotokról. A szerző arra keresi a választ, hogyan jutott a szakma olyan mély morális válságba, ahol most van.

A 168 Órának adott interjúban elmondta, hogy könyvét vitaindítónak szánta. S persze nem csak színházi embereknek. Részletek az interjúból:

„Ma nincs, aki felépítsen színészi pályákat. A színházban már nem a színész fontos, hanem a rendező, aki saját életművét szeretné megvalósítani. Ebben a színész legfeljebb eszköz. Én ezt rendezői csordaszínháznak hívom. A színésznek az a dolga, hogy mindenben alávesse magát a rendezőnek, ne legyen önállóan gondolkodó személyiség, aki a sorsát irányítja. Esetleg még arról is dönteni akarna, hogy mit játszik el és mit nem. Ez a szemlélet vált trendivé nálunk. Az utóbbi évtizedekben pedig csak fokozódott a színészek kiszolgáltatottsága. A rendszerváltáskor még nyolcszázan voltak a pályán. Most úgy háromezren, miközben sokkal kevesebb a munkalehetőség.”

„Tudja, mivel lehet manapság legkönnyebben előre jutni a pályán? … Seggnyalással.”

„Nemrég robbant ki Kerényi Miklós Gábor botránya. Őt nem azért kellett volna eltávolítani az Operettszínház éléről, mert vállfával verte a növendéke fenekét. Hanem mert minősíthetetlen hangon beszélt a munkatársaival. A társulat azonban hagyta ezt, és sorolhatnám a többi rendezőt, akik ugyanígy viselkednek. Ma már egy elismert, idős művésszel is úgy lehet ordítani, mint egy állattal.”

Egyesek szerint a Kádár-korszak második felében nagyobb volt a szabadság a kulturális életben, mint ma

„Egyetértek. A Kádár-rendszer kultuszvezére, Aczél György igazi kultúrember volt. Olvasott, színházba járt. Ez a mai politikusokra nem jellemző. Lehet, hogy Aczél méltatlanul bánt el Somogyvári Rudolffal, de legalább tudta, ki az a Somogyvári. Mensáros Lászlót és Darvas Ivánt 1956 után börtönre ítélték, de a hetvenes években már Kossuth-díjat kaptak. Betiltották Konrád György Látogató című regényét, majd négy év múlva kiadták. Ma nem tiltanak be semmit, de el sem készülhet a mű, ha az alkotója nem elég lojális a hatalomhoz. Anyagilag kivéreztetnek független szellemi műhelyeket. A szocializmusban volt öt politikai tabutéma, amiről nem lehetett beszélni, noha a sorok között azokról is. Ma van úgy 120 téma, amiről jobb hallgatni, mert esetleg sérti valamelyik potentát vagy politikus érdekeit, és másnap elintézik, hogy „a hangoskodót” tönkretegyék. A fél ország retteg, nehogy valami olyat mondjon, tegyen, amiért kirúghatják a munkahelyéről. Kádár idejében ha valakit ideológiai okokból kitettek az állásából, lehet, hogy egy darabig nem kapott egyetemi katedrát, de azért nem kellett éhen halnia. Ma ez bárkivel megtörténhet. Családokat lakoltatnak ki az utcára. A jelenlegi rendszernek az érzéketlensége és a pökhendisége zavar a legjobban. Borzasztó látni ezt a rengeteg szerencsétlen, nyomorgó embert.”

(Forrás: 168 Óra)