Bulvár
Veszélyben a bankkártyák! – Horogra akadtak az adathalászok
A BRFK nyomozói három napon belül azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint bankkártyák adataival éltek vissza – milliókat zsákmányoltak.
A BRFK nyomozói három napon belül azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint bankkártyák adataival éltek vissza – milliókat zsákmányoltak.
Kamu SMS „letiltott” bankkártyákról
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy bank feljelentése alapján valaki 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek küldött adathalász linket tartalmazó SMS üzenetet, majd az így beszerzett adatokkal csalásokat követtek el, és több mint 10 millió forint kárt okoztak.
A feljelentés adatai szerint az ismeretlen csaló egy dán országhívójú telefonszámot használva a bank 60 ügyfelének küldött adathalász hivatkozást tartalmazó SMS üzenetet. Ebben az állt, hogy az ügyfél bankkártyája le van tiltva, ezért szükséges a linken keresztül bejelentkeznie a bank oldalára és frissítenie a kártya adatait. Az SMS szövege a
„bankkártyája le van tiltva, kérjük jelentkezzen be, hogy frissítse adatait: https://penzintezet.com/15522id?/”
volt. A bank feljelentése mellett országszerte összesen 19 ügyfél tett feljelentést, akik közül hárman budapesti lakosok. A nyomozást valamennyi feljelentést illetően a BRFK GBEFO folytatja, ahol az online csalások felderítésére külön nyomozócsoport alakult.
Az SMS-ben található adathalász linkkel megszerzett bankkártya adatokat az elkövetők 2023. március 7. és 22. között egy e-pénztárca szolgáltatáshoz beregisztrálták, majd három különböző helyszínen okos ATM készülékek használatával 18 sértett számlájáról, összesen közel 3 millió forintot vettek fel. Az úgynevezett okos bankautomaták lehetővé teszik a bankkártya fizikai jelenléte nélküli készpénzfelvételt.
Lebukás
A digitális nyomok elemzése során a gazdaságvédelmi nyomozók a feljelentés megtételét követő 72 órán belül azonosították a pénzt felvevő Dmytro K.-t, továbbá a vele kapcsolatban álló Artur S.-t.
A budapesti nyomozók a két ukrán férfit 2023. április 4-én Budapesten elfogták, majd előállították őket a Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályra. Mindkettőjüket 19 rendbeli információs rendszer felhasználásával nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a bankkártyák ügyében.
Az albérletekben tartott kutatás során a rendőrök tíz okostelefont, két tabletet, egy laptopot, két okosórát, 42 darab SIM kártyát, közel 400 ezer forint értékű hrivnyát, dollárt és dán koronát, továbbá több mint 12 millió forintot érő kriptovalutát foglaltak le.
A laptopon és a telefonokon több tízezer magyar telefonszámot tároltak, amelyeket a bűncselekmény elkövetéséhez használtak fel. Ezek feldolgozása még tart, azonban az elemzések alapján megállapítható, hogy az elkövetők elfogásuk napján is több ezer félrevezető tartalmú SMS-t küldtek el, amelyek megtalálhatók voltak az általuk használt mobiltelefonokban.
Dmytro K.-t és Artur S.-t gyanúsított kihallgatásukat követően a nyomozó hatóság őrizetbe vette, valamint előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság el is rendelt.
Írta meg a rendőrség hivatalos honlapja.
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára