Vujity Tvrtko: Mert ők játszanak, a közember pedig szenved. Vagy meghal – Gondolatok Ukrajnából

Vujity Tvrtko már nem egy háborúból tudósított, most azonban egy más szerepkörben a helyszínen dolgozó rádióskén éli át a háborút, és osztja meg gondolatait  követőivel  közösségi oldalán. Alább legutóbbi, hosszabb bejegyzésének, rövid szemléjét olvashatják.

Mi lesz most!

Oroszország lassan haladt, sokan úgy vélik, hogy a mostani háború kirobbantója, Vlagyimir Putyin elszámította magát. Az oroszok bejelentették, hogy a továbbiakban a donyecki medencére, Dombaszra és Luhanszkra koncentrálnak. Ha ez így lesz, a kárpátaljai magyarság fellélegezhet. Megérzésem szerint ez a háború hosszú, nagyon hosszú időre befagyasztja a kereskedelmi, politikai viszonyokat.
Nem lesz komoly politikus, aki Putyinnal tárgyalna, Oroszország kizárta magát a világkereskedelem, a művészet, a sport, a társadalmi élet szegmenseiből. Személy szerint nem tartom megoldásnak orosz karmesterek kirúgását, orosz írók, költők, balettművek betiltását, semmiről sem tehető orosz alkotók szankcionálását. Értem a logikát, ám nem minden lépést fogadok el.
Legelső elemzésemben azt írtam: itt messze nem a „Donyecki Népköztársaságról” meg a „Luhanszki Népköztársaságról” van szó, és most már az is látszik: nem is csak Ukrajnáról! Oroszország világhatalmi pozíciója a tét. A kommunikációt látva nem tévedtem.
Ugyanakkor ami most történt, az precedenst teremthet: Kína Tajvanra figyel, Szerbiában (ahol április 3-án szintén választásokat tartanak) újra Koszovó a közbeszéd tárgya, Bosznia-Hercegovina jelentősen meggyengülhet a mostani események kapcsán.
A világkereskedelemben már mindenki a saját érdekeit (is) nézi, a dollár az egekben, Amerika saját energiahordozóit kínálgatja az orosz gáz és olaj helyett. Ugyanakkor más dolog egy óceán túloldaláról nézni az eseményeket, és más innen, egy háborús ország határáról.

Összességében elmondható: elhúzódó, akár évekig, évtizedekig elhúzódó válság vette kezdetét, és ez nem szolgál a jelenlegi politikusok dicsőségére.
Mert ők játszanak, a közember pedig szenved. Vagy meghal. És ezt ők nem akarják vagy nem tudják meglátni.
Én mindenesetre -nemre, fajra, nemzetiségre tekintet nélkül- maradok az emberek és a szenvedők pártján.
Akárhogy is folytatódik ez a szörnyűség, az esztelen öldöklés, a tudatos vérontás: az igazi tragédiát nem a politikusok élik meg, hanem a szenvedő kisember. Ő esik el a fronton, miatta sír egy édesanya, s zokog egy özvegy, egy gyászoló árva! Ők a háború igazi vesztesei!
SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!
Barátsággal:

(Olvassa el a teljes bejegyzés!)

Minden a háborúról!