Connect with us

Párizs 2024

Wladár Sándor értékelt, mindent megadnak Milák Kristófnak

milák kristóf
Megosztás

Milák Kristófról is szó lesz, de előbb: büszke vagyok a teljes olimpiai csapatra, természetesen különösképpen az úszókra, akik a történelmi belgrádi Európa-bajnokságot követően, ami után azt mondtuk, kezeljük helyén az ott megszerzett huszonhét érmet, Párizsban felülmúlták az elvárásainkat – mondta Wladár Sándor a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

Három arany

A magyar úszók három arany- Kós Hubert 200 m hát, Milák Kristóf 100 m pillangó, Rasovszky Kristóf 10 km) valamint egy-egy ezüst Milák Kristóf 200 m pillangó és bronzérmet Betlehem Dávid 10 km szereztek a francia fővárosban, ezen kívül két negyedik, valamint egy-egy ötödik, hatodik és nyolcadik hellyel összesen 39 pontot gyűjtöttek, ezzel a legeredményesebb magyar olimpiai sportág volt a játékokon. Összességében ez minden idők ötödik legjobb magyar úszóteljesítménye az olimpiákon.

„Ezek az eredmények a rendszerekben, a programokban rejlenek, és annak az ezerötszáz oktató edző munkájának is a gyümölcse, akik a szövetség kötelékében dolgoznak. Persze az érmek és a sikerek nem vakítanak el bennünket magunkkal szemben és kritikusak vagyunk”

– tette hozzá Wladár Sándor, aki elmondta, hamarosan értékelik majd a szövetségi kapitányok beszámolóját.

Új generáció

Sós Csaba, a medencés úszók szövetségi kapitánya kiemelte, hogy az elmúlt években többször is „hangoztatott” generációváltás megtörtént, amit jól mutat, hogy Kós Hubert és Rasovszky Kristóf személyében két új olimpiai bajnokot avattak, illetve a Tokióban negyedik „veteránokat”, Kapás Boglárkát, Verrasztó Dávidot és Kenderesi Tamást, Betlehem Dávid és Németh Nándor „váltotta le”. Hozzátette, hogy a keret több mint fele, 12-en is olimpiai döntőt úsztak, ami egy kiváló arány. Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az elmúlt években folyamatosan mindent megkaptak, a lehető legtöbb nemzetközi versenyen indultak, és külföldi edzőtáborokban készültek, ennek az időszaknak a csúcsa volt a párizsi olimpia. Az olimpiai bajnokokat Kós Hubert képviselte személyesen, aki két nap múlva utazik vissza az Egyesült Államokba, ahol folytatja tanulmányait és a felkészülést:

„Még mindig hihetetlen kimondani, hogy olimpiai bajnok vagyok. Idén a nyaralás kimarad, hiszen már megyek is vissza Amerikába, az év végén pedig jön a budapesti rövidpályás világbajnokság, amire szeretnék a lehető legjobb felkészülni”

– mondta Kós. Rasovszky Kristóf videós kapcsolaton keresztül számolt be arról, hogy ebben az évben azt tervezete, hogy mindhárom világversenyen – amire valószínleg már soha nem lesz példa -, azaz a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon és az olimpián is dobogóra tudjon állni, és ugyan a belgrádi kontinensviadalon „csak” csapatban lett aranyérmes, előzetes aláírta volna ezt a forgatókönyvet. Betlehem Dávid már párjával, a női nyíltvízi úszók között ötödik Fábián Bettinával nyaral, mint videóban elmondta, mindketten túl vannak már a Szajna okozta rosszulléteken, és a pihenésre koncentrálnak.

Aki hiányzott

Ugyan a sajtótájékoztatóra meghívást kapott Milák Kristóf, nem vett részt az eseményen, Wladár Sándor  újságíró kérdésére hosszabban beszélt a kétszeres olimpiai bajnokról. A szövetség elnöke kijelentette, a korábbi sajtóhírek alapján lehetett néhány ember, aki tudta, hogyan készül a klasszis, azonban Magyar Úszó Szövetségnek továbbra sincs információja arról, hogy a Honvéd versenyzője kivel, mikor és hol edzett. Wladár Sándor kijelentette, a szövetség továbbra is mindent megad majd a Párizsban „hőssé váló” Milák Kristófnak a folytatáshoz, ugyanakkor kezdeményezni fogja egy „hivatalos kapcsolattartó” megjelölését.

Miláktól Hosszúig

Az elnök elnézést kért Miláktól egy nagy port kavart októberi kijelentése miatt:

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke tegnap (2023. október 23. a szerk.)nyilatkozott az M4 Sportnak a Duna Arénában megrendezett úszó világkupa-versenyen, és elmondta, hogy szerinte Milák Kristóf tartozik Magyarországnak azzal, hogy tisztességesen felkészül a párizsi olimpiára.

ugyanakkor  elmondta, hogy ezt egy olyan időszakban tette, amikor Milák éppen a szövetség segítségével jelentette be visszatérését, az 500 millió forintból megrendezett, az ő arcával reklámozott világkupa-versenyen, amint azonban végül nem vett részt. A MÚSZ elnöke reagált arra a levélre is, amelyet Hosszú Katinka fogalmazott meg az olimpia közben, s amiben a háromszoros olimpiai bajnok lemondásra szólította fel az elnökséget, mert Milák állapotáról szóló nyilatkozatokkal „információkat szolgáltatott” Bob Bowmannek, a Léon Marchand-t is felkészítő legendás trénernek.

„A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig”

– mondta az elnöke, aki elárulta, hogy Hosszú az ő elnöki döntésével kaphatott meg minden felkészülési támogatást úgy, hogy nem úszta meg az olimpiai szintet, de bízott abba, hogy kijut a hatodik olimpiájára, ezért a szervezet állta több külföldi edzőtáborát és versenyét is. Ezzel a témával kapcsolatban Szántó Dávid megjegyezte, Hosszú vádjai egyszerűen szakmaiatlanok, Bob Bowman minden versenyzőjét – köztük Kós Hubertet is – az utolsó 50-re különösképpen felkészíti, Marchand-nak például a 2023-as világbajnokságon úszott utolsó 50-e is gyorsabb volt 200 méter pillangón, mint Miláknak a 2022-es világcsúcsánál a Duna Arénában.

Kapcsolódó

milák

Szerző