Sport
Zűrök az erő környékén, Kokóra vár a rendcsinálás

Kovács Kokó István lett a boksz szövetség új elnöke, akinek nem igazán irigylésre méltó a helyzete, hiszen a sportág háza tája az utóbbi években leginkább Augiász istállójához vált hasonlatossá.
A Csötönyi éra és ami utána jött
A két évtizedig regnáló Csötönyi Sándor botrányok övezte lemondatása után 2017-ben elnökké választott Erdei Zsolt két és fél év után dicstelenül távozott, 350 milliós hiányt hagyva maga mögött. Őt az Orbán család ügyvédjeként ismert Bajkai István követte, aki ugyan sikeresen konszolidálta a MÖSZ-t, de az eredmények elmaradtak. Bajkai a súlyos betegsége miatt tavaly januárban Kurtucz Csabának adta át a váltóbotot, majd pár hónappal később el is hunyt.
Most szombaton a Magyar Sport Házában tehát arra jött össze a magyar bokszsport színe java, hogy új elnököt (és elnökséget) válasszon, azaz, hogy eldöntse, a honi ökölvívás number one-ja, Kovács Kokó István kapjon bizalmat, vagy az ellenjelölt Kassai István, aki jó néhány évig (a tavalyi választásig) elnökségi tagként igyekezett a sportágat segíteni. Tegyük hozzá, az olimpiai és világbajnok bokszoló csak akkor került képbe, amikor megegyezett az addig biztos befutónak látszó Valton-vezérrel, Varga Lajossal annak visszalépéséről.
-tudósított a sportal.hu.
Végezetül a sok, olykor komikus elemmel tarkított választási procedúrát Kokó, a Sztárbox atyja „kiütéssel” -hogyan másként- abszolválta.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Egészséghoroszkóp – Leggyakoribb betegség-hajlamok asztrológusunk szerint
- Lázár János élőben, avagy a miniszter úr néhány őszödi mondata
- Magyar Péter össze-vissza sapkás közönség előtt „naggyűlt”
- Orbán -ezt- az ígéretét betartotta: éles a „dpk” weboldal
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’