Állati
A kép mindig beszédesebb száz kötetnél – Orbánológia felsőfokon
A címben leírt aranyigazságnak lehetünk tanúi, ha megnézzük a Financial Times angol napilap tegnapi címlapképét – írja közleményében Bokros Lajos, a MoMa elnöke.
A vörös szőnyeg mindent és mindenkit elbír
Megy egymás mellett a lengyel és a magyar miniszterelnök. Mateusz Morawieczki magas, vékony, fess, ámbár kissé félszeg fiatalember (jól ismerem) – mondja Bokros. A volt bankár feltűnően elegáns. Nem mosolyog, hanem kissé hunyorog.
Mellette halad Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök. Összeráncolja homlokát, felhúzza szemöldökét. Majd szétpattan rajta a nagykabát. Harci harag van zavart arcán. Kicsi, mérges és nevetséges. Mint az az állam, amit a maga képére átformált és amivel győzőnek (Győzőnek) képzeli magát az egész világon.
„2018 a nagy csaták éve lesz” jelenti ki a (be)képzelt tábornok. Igaz, hogy nincs katonánk, igaz, hogy nincs töltényünk, igaz, hogy nincs igazunk, de bizakodva nézünk a jövőbe.
Vagy félünk tőle? Ezért a ráncos homlok, a dühös tekintet, a méregzsák magatartás?
Bizony félhettek, fiúk, nem sok van hátra
Tudom, hogy féltek, mert ha nem nyertek, akkor börtönbe kerültök. Elherdáltátok népünk jövőjét (a több, mint háromezer milliárdos felhalmozott nyugdíjpénztári vagyont – erről írok holnap), elloptátok a szabadságot, széttapostátok a jogállamot, megbecstelenítettétek az alkotmányos demokráciát.
Jön az új kormányfő és mosolyogni fog. Biztos kézzel, gazdag ésszel és meleg szívvel újjáépítjük Magyarországot.
Magyarnak lenni pedig újra dicsőség dolga lesz.
Lemossuk a gyalázatot, amit Ti hordtatok ránk.
Örökre.
(Szöveg: Bokros Lajos)
Szerző
Friss
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide a családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter