Kerítésen innen
Nagyon nem mindegy, hová megy haza: „kerítésen belül” 100-szoros a négyzetméterár
Minden ország, város sajátja, hogy vannak „rossz” és „jó” környékek, de az alábbi összevetés eredménye mégis meghökkentő: országon belül 100-szoros a négyzetméter-árkülönbség aszerint, hogy hol lakik a polgár.
Minden ország, város sajátja, hogy vannak „rossz” és „jó” környékek, de az alábbi összevetés eredménye mégis meghökkentő: országon belül 100-szoros a négyzetméter-árkülönbség aszerint, hogy hol lakik a polgár.
Tendencia
Kiderült, melyik Magyarország legdrágább és legszegényebb utcája az eladott ingatlanok ára alapján. A legdrágább lakóingatlanokat tavaly a budapesti Költő utcában adták el, közel 2,5 milliós négyzetméteráron, míg a legolcsóbbakat Mezőhegyes külterületén, 21-23 ezer forintért.
Hét évvel korábban a legmagasabb fajlagos ár kevesebb mint fele ekkora, 1,2 millió forint volt.
Az ingatlannet.hu elemzése szerint a legalacsonyabb négyzetméterár nem változott. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megújította az ingatlanadattárát, és több évre visszamenőleg városokra és utcákra lebontva is közöl ingatlanárakat. Ezek forrása az adóhatóság illetékhivatali adatbázisa. Közzétették annak a húsz-húsz utcának a nevét is, amelyekben a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb áron keltek el lakások vagy házak. (A statisztikába csak azok a települések és utcák kerültek bele, ahol az évben legalább három ingatlan-adásvétel történt.) Tavaly a különbség több mint százszoros volt, a négyzetméterárak 21 ezer forinttól 2 millió 489 ezer forintig terjedtek – derült ki.
Nem oda, Buda….
A legdrágább a budapesti, XII. kerületi Költő utca volt tavaly az eladott ingatlanok ára alapján, 2,489 millió forintos átlagos négyzetméterárral. Hét évvel korábban még „csak” 514 ezer forint volt itt a fajlagos ár, a drágulás azóta közel ötszörös. Akkor még nem is fért volna be a legdrágább húsz utca közé a Költő utca, befért viszont a XII. kerületből a pár utcával lejjebb lévő Ormódi utca, 1,093 milliós fajlagos árral, amivel a második helyezett volt a toplistán.
Természetesen 2015-ben is Budapesten, az I. kerületi, gellérthegyi Orom utcában cseréltek gazdát a legmagasabb áron lakóingatlanok, 1,217 millió forint átlagos négyzetméteráron. Az Orom utca tavaly is a legdrágábbak között volt, 2,181 millió forint fajlagos árral.
Három vidéki utca van a legdrágábbak között
A második legdrágább utca Balatonfüreden van: a tóhoz, vitorlás kikötőhöz közeli Honvéd utcában 2,344 millió forint átlagos négyzetméteráron keltek el ingatalnok 2022-ben. Nem sokkal lemaradva, 2,259 millió forinttal a pesti belváros következik, a Szabadság tér és a Vértanúk tere közti kis utca, a Vécsey.
A legdrágább húsz helyszín közé három vidéki tudott beférni a budapestiek mellé, Balatonfüred egy és Siófok két tó közeli utcája, a Deák Ferenc sétány és a kikötőhöz vezető Vitorlás utca, 1,7 és 1,6 milliós négyzetméterárral.
Hét év alatt nem változott a legalacsonyabb négyzetméterár
Ha a legolcsóbb lakóhelyeket nézzük, azt látjuk, hogy “befagyott” az ár, hét év alatt nem változott a legalacsonyabb négyzetméterár.
Tavaly Békés megyében, Mezőhegyes külterületén (az 57-es, az Ómezőhegyes és a Komlósfecskéspuszta majorokban) cseréltek gazdát a legalacsonyabb négyzetméteráron ingatlanok, 23 ezer, illetve 21 ezer forintért. A borsodi Rudabánya Árpád utcájában valamivel többet, 27 ezer forintot adtak négyzetméterenként az ingatlanokért. Ehhez képest 2015-ben a putnoki Rákóczi utcában és az esztergomi Hősök terén volt a legalacsonyabb a fajlagos ár, 23 és 24 ezer forinttal.
A KSH országos lakáspiaci árindexe 2015 és 2022 között 254 százalékot emelkedett, ami azt jelenti, hogy ez idő alatt a lakóingatlanok a két és félszeresükre drágultak. Vannak azonban olyan helyek is, ahol még ennél is nagyobb volt a drágulás.
Friss
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….