Ez a nap
„Stop Orbán!” 2.0
Az MSZP után, a Liberálisok is „Stop Orbán” kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira – közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.
A kormánykampány hazugságokra épül
Fodor Gábor a kezdeményezést azzal indokolta: a Liberálisok szerint kormány egy újabb felháborító kampányt kezdett el „Soros” címmel, amely több elemében is hazugságra épül, és erre fel kell hívni a választók figyelmét. Hangsúlyozta: a „Stop Orbán” kampánynak az is az üzenete, hogy meg lehet állítani a Fideszt és Orbán Viktort április 8-án, a választásokon.
Fodor Gábor szerint a kormány „pávatáncot” folytat a menekültkérdéssel kapcsolatban, hiszen világossá vált, hogy az elmúlt időszakban Magyarország befogadott 1300 menekültet, miközben a kabinet harcolt az ellen, hogy a kvótarendszer alapján 1294 menekültügyi eljárást lefolytasson. Közölte: a Liberálisok közérdekű adatigényléssel élnek, hogy kiderüljön, a befogadott menekültek közül hányan feleltek volna meg az uniós kvótáknak.
Magyarország nem cél-, hanem tranzitország
A pártelnök elmondta: a „Stop Orbán” akcióterv részeként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fellépésével is foglalkozni akarnak, mert tarthatatlan, hogy nem lehet fellebbezni az ÁSZ megalapozatlan döntései ellen. Ezért Fodor Gábor személyes találkozót kezdeményez Domokos László ÁSZ-elnökkel, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.
A Liberálisok kampányához csatlakozott a Lendülettel Magyarországért is, amelynek társelnöke, Lévai Katalin azt mondta: az Orbán-kormány hamis propagandát folytat menekültügyben, mert úgy tünteti fel Magyarországot, mintha célország lenne, holott tranzitország, valamint összemossa az illegális bevándorlókat és a menekülteket.
A Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere szerint a kormány a civilek ellen is hamis propagandát folytat és lehetetlen helyzetbe akarja hozni azokat a szervezeteket, amelyek Soros Györgytől vagy külföldről kapnak támogatást.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!