Kerítésen innen
2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
Emlékeznek még a nagy rösre, amivel azt bizonygatta Szijjártó Péter, -miért pont ehhez ne értene?- hogy akkumulátor-nagyhatalomság a magyar álom, amit a „pártéskormány” úgy valósít meg nekünk, magyaroknak, hogy ezerszázalékosan biztonságos lesz? És azokra a „köz nélküli köz-meghallgatásokra”, amik arra lettek volna hivatottak, hogy válasz reményében a tervezett gyárak mellett élők feltehessék kérdéseiket?
Itt az eredmény….
A bátonyterenyei SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátorfeldolgozó üzemének 12 dolgozójának szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet
– írja az Átlátszó. A munkavállalók egy része saját költségén végeztetett laborvizsgálatokat, miután aggályaik voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen mérgezésnek vannak kitéve a munkahelyükön.
A vizsgálatok eredményeit jelezték a cégnek, és a megyei hatóságnak is, azonban érdemi lépések nem történtek. Az eredmények különösen annak fényében figyelemre méltók, hogy a vállalat kapacitásbővítést tervez mind a szigetszentmiklósi, mind a bátonyterenyei üzemében.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Csak úgy….
Aki nem tudja a nikkelszennyezés káros hatásáról: „Darvas Béla professzor az Ökotoxikológia című folyóiratban megjelentetett tanulmányában részletesen elemzi a katód- és akkumulátorgyártásban, valamint az akku-hulladékok feldolgozása során használt veszélyes anyagok, köztük a fémvegyületek káros hatásait. Mint írja,
„A vízben nem oldódó kobalt, mangán és nikkelsók kiporzás útján kerülnek elsősorban a munkahelyi levegőbe. Valamennyi felhasznált fémvegyület nem biztonságos használat mellett súlyos környezet-egészségügyi problémák forrásává válhat.”
A tanulmány szerint a nikkel kitettsége
- allergiát,
- szív- és érrendszeri betegséget,
- vesebetegségeket,
- tüdőfibrózist,
- tüdő- és orrdaganatot okozhat, emellett egyes kutatások szerint
- kapcsolatba hozható egyes neurodegeneratív betegségekkel is pl. Alzheimer-kór, Parkinson-kór, sclerosis multiplex.
Légszennyezés-mérési adatok a szigetszentmiklósi akku-feldolgozóban, 2022. 04.28.- 05.06. közötti mérések alapján. (forrás: kormányhivatali határozat)
Vissza Bátonyterenyére….
A cég korábban már több bírságot kapott, és működését is felfüggesztették, emellett több, olykor halálos baleset is történt az üzem területén, azonban 2025 áprilisában a Nógrád Megyei Kormányhivatal engedélyezte az üzem kapacitásának bővítését, így a korábbi 14 400 tonna helyett évente 27 400 tonna akkumulátorhulladék feldolgozására nyílt lehetőség.
A bővítés ellen a helyi lakosok petícióval és lakossági fórummal tiltakoztak. A kormányhivatalhoz beérkezett lakossági kérdések között szerepelt az is, hogy milyen gyakorisággal végeznek orvosi vizsgálatokat a dolgozókon. Erre az a válasz érkezett, hogy éves rendszerességgel történnek orvosi vizsgálatok, a legutóbbira 2024. szeptember 30-án került sor. Emellett közölte azt is a hatóság:
„Nikkel és kobalt okozta fokozott expozíció miatt BEM biológiai monitoring vizsgálaton is éves rendszerességgel 24 fő esetében, utolsó alkalommal 2024.09.02-án vettek részt.”
Ám a fokozott expozíciónak kitett dolgozókon szeptember óta kontrollvizsgálatot is kellett volna végezni. Erre azonban nem került sor, mondták el az Átlátszónak azok a dolgozók, akik aggódnak a nehézfém-szennyezés hatásai miatt. Ezért néhányan áprilisban egy magánlaborban vizsgálatot is végeztettek, a laboreredmények szerint pedig a dolgozók szervezetében a nikkel határérték felett volt kimutatható.
Nincs itt semmi látnivaló?
A hatóságok szerint a nikkelszennyezéses eseteket kivizsgálták, és a dolgozók alkalmasnak minősültek a további munkavégzésre.
Ugyanakkor a helyi közösség és a város polgármestere, Orosz István, továbbra is aggályosnak tartják az üzem működését, különösen a korábbi jogsértések és a környezeti kockázatok miatt. Ahogy arról mi is beszámoltunk,
2023-ban a SungEel bátonyterenyei üzemébe kiérkező ellenőrök közül többen is rosszul lettek a helyszínen terjengő bűz miatt.
Friss
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
- Magyar Péter: ‘…ha engem bilincsben elvisznek…’
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját