Kerítésen innen
33 helyre riasztották a tűzoltókat a viharos idő miatt
Legtöbb esetben letört faágak, kidőlt fák és szén-monoxid veszélye miatt riasztották a tűzoltókat a szombati viharos időjárás következtében.
Legtöbb esetben letört faágak, kidőlt fák és szén-monoxid veszélye miatt riasztották a tűzoltókat a szombati viharos időjárás következtében – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
Mukics Dániel közleménye szerint szombaton 33 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a viharos időjárás miatt. A legtöbb riasztásuk Budapesten volt. Pécsen egy faág elszakított egy elektromos vezetéket, emiatt ötven fogyasztónál átmeneti áramkimaradás van, amelyet a szolgáltató még várhatóan a nap folyamán helyreállít.
Hódmezővásárhelyen, a Szent István téren egy templom tetején a bádoglemezt rongálta meg a szél. A környező fák miatt tűzoltótechnikával nem lehet elérni a sérült részt, ezért a tűzoltók kordonnal lezárták a területet. Hétfőn javítják meg a tetőt – sorolta a szóvivő.
Mukics Dániel kitért arra is, hogy az erős szél miatt tíz esetben szén-monoxid miatt is riasztották a tűzoltókat. Felhívta a figyelmet, hogy a szél ilyenkor visszafújhatja az égésterméket a kéménybe, ami miatt tökéletlen égés, így szén-monoxid keletkezik. Ugyanez történik, ha nem megfelelő a nyílt égésterű fűtőeszköz, vagy a vízmelegítő levegő-utánpótlása – tette hozzá.
Az OKF szóvivője kiemelte, hogy ha viharos idő miatt ad ki riasztást a meteorológiai szolgálat, érdemes a ház környékéről összegyűjteni és fedett helyre vinni azokat a kisebb tárgyakat, kerti szerszámokat, cserepes virágokat, kerti bútorokat, amelyeket a szél felkaphat.
Figyelmeztetett továbbá, hogy az erős szélben kidőlő fák elszakíthatják az elektromos vezetékeket. Ha bárki elszakadt vezetékkel, veszélyes helyzettel találkozik, hívja a 112-es segélyhívó számot – írta az OKF szóvivője.
Kiemelt kép: Donka Ferenc/Délmagyar.hu
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
Pingback: Vihar: százszor riasztották a tűzoltókat országszerte - Városi Kurír