Bulvár
Ez a hét is jól kezdődik – 4 csillagjegyet minden nehéz helyzetből kisegít optimizmusa
Nagy királyság ha szorongás nélkül, optimizmussal teli lélekkel állsz a jövő elé, ahogy az alábbi 4 csillagjegy szülöttei teszik. Néha a sikerhez már az is elég ha bizakodba gondolsz rá és nem nem hagyod, hogy szárnyalásban visszafogjanak a rossz pesszimista gondolatok. A jó hír az, hogy az optimizmus fejleszthető, és tanulható. Ha mindig félig üresnek látnád a poharat, itt az ideje, hogy kicsit optimistább légy.
Bika
Nagyon sok (belső)ereje van, ő bizony soha ne adja fel. Nagyon meggyőző tud lenni, mindig jobbkedvre deríti a környezetét is. Árad belőle a harmónia, széles optimista mosollyal az arcán járkál az utcán is. Történhet bármi, ez a csillagjegy megtalálja azt a nyugodt helyet, ahol számára a legjobb, ahol semmi sem tudja feldühíteni. Boldog tud lenni a szép ruháktól, az ízletes ételektől, boroktól, a kellemes illatoktól, vagy egy jó filmtől. Árad belőle a pozitív energia!
Mérleg
Mindig kiegyensúlyozott, előre megtervezi minden lépését, ezért soha nem éri váratlanul semmi. Bármilyen nehezebb helyzetből könnyen kibeszéli magát. Két fő erőssége a kiegyensúlyozottság, és a harmónia. Az optimizmusa, soha nem hagyja cserbe, nem aggódik, hiszen tudja, hogy minden problémára létezik megoldás. Ha rossz kedved van, egy mérleg ismerős mellett mindig szebben fogod látni a világot!
Kos
Mindig nagyon őszinték, amit gondolnak, azt ki is mondják, és ennek ellenkezőjét soha nem feltételezik másokról sem. Kissé naivak, azt hiszik, hogy csak jó dolgok léteznek a világon. Minden problémán képesek könnyen fölülkerekedni, ebben segítségükre lehet az iróniájuk is.
Szerző
Friss
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék