Sport
Szombaton ismét Magyar Kosárlabdázás Napja a Hősök terén

Nyolcadik alkalommal tartják meg szombaton a Hősök terén a Magyar Kosárlabdázás Napját, amelynek keretében harmadszor rendezik meg a Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát.
A rendezvény sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a szervező Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke úgy fogalmazott, hogy a streetball-sorozat döntőjével kiegészítve a sportág nagyon komoly programmal várja a Budapestről és a környék településeiről kilátogató érdeklődőket.
Az elnök rövid értékelése szerint 2019 jó éve a magyar kosárlabdának, miután a férfi válogatottnak nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy kijusson a világbajnokságra, a női együttes az Európa-bajnokságon teljesítette az elvárást, Sopron pedig újra Final Fourt rendezhetett. A női 3×3-as válogatott vb-ezüstérmét nagyon komoly eredménynek nevezte.
“Bízunk benne, hogy a lányok ott lesznek a tokiói olimpián”
– jelentette ki Szalay Ferenc, aki úgy látja, hogy a férfi utánpótlás-nevelést viszont meg kell újítani.
“Más mentalitású utánpótlásedzőknek kell átvenniük az irányítást, és nemcsak a válogatottaknál, hanem a kluboknál is, és nagyobb hangsúlyt kell helyezni a fizikai képzésre is” – hangsúlyozta az MKOSZ első embere.
Kucsera József, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy immár 27. éve rendezik meg a Streetball Challenge sorozatot, amelynek döntőjére a hagyományoknak megfelelően idén is a Hősök terén kerül sor. Ott csatlakoznak az eddigi állomások győzteseihez a budapesti 17 kategória győztesei, és mérik össze erejüket. Kiemelte, hogy a 17 kategóriával valamennyi korosztályt lefedik, emellett a Budapest 3×3 kupában a fővárosi utánpótlás egyesületek mérkőznek meg egymással, de a fővárosi szövetség támogatásával a szenioroknak is rendeznek tornát.
70 éves a Bp. Honvéd kosárlabda-szakosztálya
A főszervező felhívta a figyelmet arra, hogy köszönteni fogják az idén 70 éves Bp. Honvéd kosárlabda-szakosztályának tagjait, a klub eddig összesen 33 felnőtt férfi bajnoki címet nyert. A nézők olyan legendákkal találkozhatnak, mint Gellér Sándor vagy Losonczy Árpád. Hozzáfűzte: a tolerancia jegyében, az NKM támogatásával idén már hat csapat részvételével szerveznek tornát a kerekesszékesek számára.
BuDunkPest
A Magyar Kosárlabdázás Napjának egyik leglátványosabb eseménye a szombaton 12 órától kezdődő Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupa, a BuDunkPest lesz. Takács Áron főszervező tájékoztatása szerint a világ legjobb akrobatikus kosarasai érkeznek Magyarországra, Szlovéniából, az Egyesült Államokból és Franciaországból, míg a hazai színeket a Face Team képviseli majd. A nézők látványos zsákolásokat és igazi show-t láthatnak majd.
Az egész napos rendezvény szombat reggel 9 órától, több mint 20 pályán zajlik majd a Hősök terén.
(MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?