Foglaljuk tehát össze. Van egy kétharmados parlament, abban egy magabiztos kétharmados miniszterelnök, aki egy hete mondja, hogy magabiztosan megnyerte az újabb választást.
Ezt követően
október második felében az első őszi kétharmados parlamenti ülésen – amikor már érvényesek a sajtót újabb országházi területekről kitiltó új szabályok – a kétharmados miniszterelnök magabiztos beszámolót tart az ország helyzetéről.
Van egy egyharmados parlamenti ellenzék, melynek egyik független képviselője táblát tart a pulpitus elé, azon a magabiztos kétharmados kormányfő/kormánypárt hazugságairól és lopásairól van szó.
A magabiztos kétharmad válasza a következő:
a kétharmados házelnök büntetéssel fenyegeti a független ellenzéki képviselőt – fix, hogy ez az az ígéret, amit betart -, a magabiztos kétharmados miniszterelnök a pulpitusról megpróbálja kiszedni az ellenzéki képviselő kezéből a táblát, aztán a kétharmados kormánypárt markos legényei, képviselők, kérem szépen, hatan-heten, talajszinten kicsavarják az egy szem ellenzéki képviselő kezéből a lázító táblát. Közben egy társuk nemzeti zászlót tart védelmezőül a kétharmados miniszterelnök elé, jelezve, ki a magyar, és ki nem.
Majd aztán a kétharmados házelnök a következő minősítéseket és analógiákat hozza fel az egy szem ellenzéki képviselő kapcsán az egyharmados ellenzékre vonatkozóan: merénylő, felelőtlen, hazafiatlan, cirkuszoló, ostoba, gyógykezelést igénylő, primitív, vesztes, agresszív.
Kezdem elhinni,
hogy az önkormányzati választást követő fideszes magyarázatok nem kincstári szövegek, hanem maguk is úgy hiszik, az ország egy részében alkalmi sérelem érte őket, ami miatt, nem is titkolják, eléggé meg vannak bántódva az országra. És teszik, mondják továbbra is azt, amivel vesztettek, ahol vesztettek.