Ősmagyar törzs az erdélyi vadonban

Senki nem hitte volna, hogy a 21. században, Európa közepén létezik még a föld- és néprajz-tudomány által feltáratlan nagyobb, összefüggő terület – pedig de, méghozzá ősmagyar.

A tudós is ember

A tudósok maguk sem értették, hogyan lehetséges ez, aztán arra a megegyezésre jutottak, hogy úgy látszik, egyszerűen megfeledkeztek a romániai Rimócszentiván és Csendestamási község közötti kb. 40 x 60 km méretű ősvadonról, így maradhatott fenn az ősmagyar kolónia. Az erdőt minden oldalról áthatolhatatlan, mérgező tövisű, 3-4 m magas farkasalma bozót keríti. A környező falvakban máig él a babona, hogy aki a bozóton belülre kerül, azt emberi szem többé nem látja, és tizenhárom esztendeig kísért a család házában….

2017 nyár elején Csendestamásiba érkezett Budapestről családi látogatásra egy házaspár, Túró Egon könyvelő és felesége, Borbála bábaasszony. Mivel rokonaik egész nap dolgoztak, ők hajnaltól estig a csodálatos vidéket járták. Egyik este hiába várták őket a vendéglátók. Reggelre sem kerültek elő, ezért riasztották a rendőséget, ám a nagy erőkkel végzett kutatás egy hét alatt sem vezetett eredményre, ezért beszüntették a keresést. Teltek a hetek, hónapok, beköszöntött az ősz. November elsején a templomból kijövet megdöbbenten látták, hogy az eltűnt házaspár rongyosan, de egészségesen álldogál a rokonok bezárt háza előtt. Az öröm első pillanatai után záporozni kezdtek a kérdések: hol voltak, mi történt velük az elmúlt három hónapban. A válaszok legalább akkora meglepetést keltettek, mint az, hogy előkerültek. Azóta írásban is rögzítették élményeiket, ennek alapján elevenítünk fel néhány érdekesebb részletet.

Elveszettnek lenni nem igazán felemelő érzés

Összevissza bolyongtak a sötétben, és maguk sem tudják, hogy kerültek a „tiltott” területet védő tüskés bozót túloldalára, ahol hamarosan egy vadcsapáshoz hasonló, könnyebben járható útra bukkantak, azon mentek tovább. Kb. másfél kilométer után az ösvény egy tisztásba torkollott. A kidöntött ősfák helyén tizenkét kisebb és egy nagyobb, fából összerótt, nyilvánvalóan emberi tartózkodásra szolgáló építmény állt, életnek azonban semmi nyoma. Lepihentek a tisztás közepén, és a kimerültségtől mély álomba merültek. Késő délután arra ébredtek, hogy fura emberkék veszik körül őket, vontatott és monoton, mégis ismerős dalt dúdolva. Megpróbáltak beszédbe elegyedni velük, és ekkor jött a döbbenet: Az emberek magyarul válaszoltak, igaz, alig érthető akcentussal, számos, a mai magyar nyelvből rég kihalt szót és kifejezést használva, mintegy a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom szintjén. Az ősmagyar csoportban az írást nem ismerik, eredetmondájuk szájról szájra hagyományozódik nemzedékek hosszú sora óta. Ennek főszereplője „Harpod föllyedelem”, aki e helyre vezette a „modjerok népességit”. Vallásként értékelhető hiedelemviláguk nincs. A férfiak átlag 150, a nők 130 cm magasak, a gyerekek még kisebbek. A kisebb kunyhókban egy-egy népes család él, a nagyobb építményben a törzs szellemi vezetője (amolyan bíró és orvos), a „Semjen” és családja lakik. Érdekesség, hogy a törzsnél a környező falvakban elterjedt babona ellentettje él: számukra a tüskés bozóton túli terület „tiltott” – a két babona így együttesen hatott oda, hogy a két közösség tagjai kölcsönösen nem tudnak egymás létezéséről.

A tudomány szkeptikus

A tudományos világ eddig meglehetős fenntartással kezeli az ügyet. A Facebookon önálló csoportba szerveződött lelkes amatőr őstörténet-kutatók megkeresésére azt válaszolta az MTA illetékese, hogy ha a kormányzat biztosítja a szükséges anyagi feltételeket, 2018 tavaszán sor kerülhet kisebb expedíció indítására előzetes tényfeltárás végett.